2018. június 5., kedd

Király Anikó: Strand, papucs, szerelem

0

Szerző: Király Anikó
Kiadó: Menő Könyvek
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 272
Besorolás: ifjúsági, romantikus, nyár
Fordító: 

Fülszöveg: 
Bogi igazi csapásként éli meg, amikor az egész nyarat édesapja lepukkant, balatonfüredi kempingjében kell eltöltenie. Ezért az eddigi nyarakból leszűrt tanulságok alapján összeír egy listát azokról a dolgokról, amiket mindenképpen el akar kerülni. Míg eleinte a legnagyobb problémája, hogy duci testét nem akarja bikiniben közszemlére tenni, később kiderül, hogy vannak az előnytelen fürdőruhánál és a lángostilalomnál komolyabb problémák is. És kezdetét veszi a nagy „Mentsük meg a kempinget!”-hadművelet… 
Bogi izgalmas és röhejes kalandokba keveredik, és talán, de tényleg csak talán, békét köt ősellenségével, a bikinivel is.


***
Köszönöm szépen a Menő Könyveknek, 
hogy elolvashattam ezt a könyvet! :)


Először a fülszöveg fogott meg a könyvvel kapcsolatban, gondoltam igen, ez is valami olyan olvasmány lesz, amivel szívesen leruccannék egy hétvégére a Balaton parthoz, miközben a hasamat süttetem a forró köveken. És hát, hogy is mondjam... részben igazam lett, részben viszont nem.
Minden tiszteletem az írónőnek, amiért megírta ezt a történetet és azért, mert a lapokról is sütött, hogy élvezte megalkotni ezeket a szereplőket és bele is tudta élni magát a cselekménybe.

Nem úgy mint én.

A legjobban azt sajnálom, hogy nem tudnám megindokolni miért nem élveztem olvasni ezt a könyvet. Magam is tini vagyok, márpedig kamaszok a főszereplők itt is, úgyhogy emiatt biztos nem. A Balatonnál játszódik az egész sztori és ugyan melyik épeszű magyar ember ne szeretné a Balatont? Magam is járok oda minden nyáron és eddig még sosem sikerült megunnom, pedig minden évben ugyanazt csináljuk. Eszünk, fekszünk, fürdünk.
Hát mit ne mondjak ez aztán a baromi fárasztó program, ugye?

De akkor mégis miért? Miért nem tudtam sohasem úgy belefeledkezni a történetbe, mint amikor egy Sarah J. Maas könyvet olvasok. Vagy Percy Jacksont? Vagy akármilyen más young adult könyvet?

Őszintén nem tudom.

Úgyhogy inkább logikus fejjel eltekintek minden hülyeségemtől, ami miatt nem tudtam élvezni a regényt, és megpróbálom az önös érzelmeit félretéve értékelni azt, ami márpedig jó volt a könyvben. (Annak ellenére, hogy most nincs agyam semelyiket sem felfogni.)

Spoilerezni nem szeretnék, a fülszöveg amúgy is leírja a konkrét cselekmény lényegét és higgyétek el, hogy pontosan azt fogjátok kapni ami ott le van írva, úgyhogy ezt ugorjuk akkor. (Jó értelemben véve XD)
Az alapötlet szuper és tényleg olyan valósághűen van ábrázolva minden szereplő, hogy le a kalappal az írónő előtt ez még néha a legjobbaknak se szokott menni.
Bogi szimpatikus főszereplő volt, (már amikor nem uralkodott el rajtam az utálom a világot hangulat olvasás közben...) így korban közel hozzá sokszor tudtam azonosulni vele, főleg a sok balszerencsés esetben, amiben része volt. XD Habár maga a regény rövid, azért érezhető karakterfejlődés megy végbe a részéről a történet elejét és végét is figyelembe véve.
Arnold tipikus nagytesós bátyus volt, olvasás közben tört rám már sokadjára, hogy de szeretnék magamnak egy ilyen bátyját! :D Tudom nem mindig tejfel vele az élet és azért itt sem volt mindig jófej, de azért úgy egy napra kipróbálnám milyen érzés lehet, ha az embernek bátyja van.

Kedvenc szereplőm igazándiból nem is volt, de ha lenne akkor Bogi és Arnold versenyezhetne a címért. Mindenki mással is elvoltam, egyedül Kittikét utáltam, meg néha Bogi szüleivel beszélgettem volna el (főleg az apjával) egy sötét sikátorban, de ezt is lehet csak azért éreztem így, mert magam is tini vagyok. Ki tudja? :D

Összességében én azt mondom, hogy Király Anikó egy jó kis könyvet rittyentett össze. Az, hogy nekem miért nem tetszett: egyéni probléma, igazából nem a sztorival volt bajom, hanem saját magammal meg az élettel. De azt nem húzhatom rá erre, úgyhogy emiatt nem fogok kevesebbet gondolni az írónőről, majd következőleg megpróbálkozom egy másik könyvével, aztán majd utána meglátjuk hogy jövünk ki egymással.

Ajánlom: ha egy könnyed nyári olvasmányt keresel, ami tele van vicces, szarkasztikus megjegyzésekkel, egy szerethető főhőssel, valamint egy csipetnyi romantikával, ami semmiképpen sem álomvilágba illő. Sokkal inkább olyan valóságos, ami veled is megtörténhet bárhol és bármikor.



2018. január 7., vasárnap

Nicola Yoon: A Nap is csillag

0


Szerző: Nicola Yoon
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 364
Besorolás: young adult, romantikus
Fordító: Tóth Gizella

Fülszöveg:
Natasha: ​Olyan lány vagyok, aki a tudományban és a tényekben hisz. Nem a sorsban. Nem a végzetben. Vagy olyan álmokban, amelyek sohasem válnak valóra. Határozottan nem az a fajta lány vagyok, aki New York egyik utcájának emberáradatában találkozik egy aranyos fiúval, és beleszeret. Különösen nem akkor, amikor csak tizenkét óra választja el attól, hogy a családját kitoloncolják Jamaicába. Szerelembe esni nem az én sztorim.
Daniel: Én vagyok a jó fiú, a jó tanuló, aki annak él, hogy megfeleljen a szülei óriási elvárásainak. Nem a költő. Sem az álmodozó. De amikor meglátom azt a lányt, mindenről megfeledkezem. Van valami Natashában, amitől kénytelen vagyok azt hinni, valami rendkívülit tartogat… mindkettőnk számára.
Az Univerzum: Életünk minden pillanata e felé az egyetlen perc felé vezetett. Milliónyi jövő áll előttünk? Melyik válik valóra?

Nicola Yoon a New York Times bestsellerírónője, a Minden, minden szerzője. Jamaicában és Brooklynban nőtt fel, és jelenleg Los Angelesben él a családjával. Reménytelenül romantikus alkat, aki hisz abban, hogy egyetlen pillanat alatt beleszerethetünk valakibe, és ez a szerelem örökké tarthat.

***
Még egyszer köszönöm szépen a könyvet
a Gabo kiadónak! 


"Van egy japán kifejezés, amit szeretek: koi no yokan. Nem azt jelenti, hogy szerelem első látásra. Közelebb áll ahhoz, hogy szerelem második látásra. Az az érzés, amikor megismerkedsz valakivel, akibe bele fogsz szeretni. Talán nem rögtön, de elkerülhetetlenül." 

Már nagyon régóta szemezgettem ezzel a könyvvel, pontosabban még azelőtt, hogy a magyar kiadás megjelenését bejelentették volna. És, hogy miért érdekelt ennyire? Azon kívül, hogy iszonyat megkapó a fülszöveg a borító egyszerűen álomszép. Imádom, amikor egy tervező ilyen egyszerűen, de mégis többnek érezve tervez meg egy borítót. Csak ránézek és kedvem lenne minden egyes alkalommal végigsimítani rajta a kezemmel. (Párszor meg is történt hasonló... XD) 
Az első benyomásom tehát jó volt, úgyhogy amikor megkaptam, izgatottan vártam, hogy nekikezdhessek az olvasásnak.  

A bevezető kissé filozófikusra sikeredett, akkor már valahogy éreztem, hogy itt problémák lesznek, de aztán végül nem vettem tudomást róla, betudtam annak, hogy már késő van és biztos csak az agyam nem akar rendesen dolgozni.
Tovább haladtam fejezetről fejezetre, de valahogy nem volt meg a kellő lelkesedés, ezért 50 oldal után megálltam és azt mondtam, hogy ennyi elég volt, majd máskor folytatom.
Ezután elég hosszú ideig nem vettem újra kezembe a könyvet, amihez leginkább a suli meg egyéb személyes dolgok is hozzájárultak, plusz, habár magamnak se nagyon akartam beismerni, de nem igazán füllőt hozzá a fogam, hogy ismét betérjek az írónő által alkotott világba.
Ezért eltelt egy hét, két hét, és már lassan ott tartottunk, hogy karácsony van, én meg még mindig nem folytattam ott a könyvet, ahol abbahagytam. 
Végül elérkezett a projekt előtti utolsó nap (még jó, hogy mások emlékeztettek, hogy amúgy projektfelelős vagyok XD) nekem meg ugye elő kellett vennem a sztorit és újra neki futni. És... meg is tettem. 




Nem volt zökkenőmentes az együttlétünk, de végső soron elbúcsúztunk egymástól. Nem annyira könnyes elválás volt ez, mint ahogy én azt terveztem volna, hanem sokkal inkább egy gyors integetés, aztán feltevés a polcra.
Mit is mondhatnék tehát: nekem ez a könyv semmilyen volt. Egy erősen közepes olvasási élmény, de semmi több. Nem hagyott bennem mély nyomot, nem fogok ezután este az ágyamban forgolódni és újragondolni a történteket. Inkább olyan érzésem lesz, hogy megvolt, jó volt, de semmi más. 
A könyv eleje, mint már mondtam kissé filozófikusra sikeredett, így annyira nem fogott meg. Ez pedig rányomta a bélyeget a következő fejezetekre is, így hát nem volt könnyű tovább olvasnom. 
A legfőbb problémám mégis az, hogy egyszerűen nem értettem én ezt a könyvet. Ha megkérdeznéd miért, nem tudnék magyarázatot adni, de amikor olvastam folyamatosan az az érzés motoszkált bennem, hogy nem értem mi folyik itt. Ennek egyik oka valószínűleg az volt, hogy vissza kellett csöppennem a suli világába és ez egy kicsit megviselte az idegeimet. Egy szabad percem nem volt a héten, így mindig rossz kedvvel estem haza, kezdtem neki a tanulásnak, majd amikor befejeztem ugyanúgy rossz kedvvel ültem le olvasni is. A másik fő ok pedig az volt, hogy nekem egész egyszerűen nem tetszett az írónő stílusa. Mindenhol azt írták, hogy milyen szép meg jól ír, de amikor A Nap is csillag a kezembe került és először beleolvastam én nagyon nem erre gondoltam. A felépítésében is leginkább az zavart, hogy folyamatosan ugrált a szemszögek között. Alapból nem lenne problémám azzal, hogy két különböző szemszögből olvassam a történeteket, de itt a két főszereplő mellett mások is megszólaltak. És akárki akármit mond, szerintem ez nem minden szempontból volt jó döntés. (nyilván ez csak a saját véleményem) Főleg azért, mert mire bele jöttem volna már a sztoriba, addigra már váltott is az írónő és egy teljesen más szereplőnél kötöttünk ki. Mondom ez mind szép és jó, de ezt nem lehetett volna azután közölni, hogy befejezted az adott fejezetet a két főszereplő között? Számomra ez igen idegesítő volt, főleg, hogy nem csak egyszer fordult elő. 



Na, de térjünk rá kicsit a jó dolgokra is. 
A legjobban elgondolkodtató jelenet az volt, amikor Natasha az univerzumokról, illetve a paradoxonról beszélt. Alapból utálom a fizikát, de ez a kérdés például engem is foglalkoztatott. Ugye mi lenne akkor, ha vissza tudnánk fordítani az időt és eltörölni egy-egy döntésünket, valamint a következményeket. Natasha pedig pont azt próbálja megmagyarázni Daniel-nek, hogy, annyi párhuzamos univerzum van, ahányféleképpen a döntéseink alakulhatnak. Mondjuk, hogy a valóságban, ahol élünk, lelépünk a járdáról, amikor még piros a lámpa és elüt bennünket egy kocsi, majd kómába kerülünk. Na, most egy párhuzamos univerzumban szintén lelépünk a járdáról, miközben még piros a lámba, de a vezető keres valamit az ülésen, nem indul el, amikor zöldre vált a lámpa, így minket sem ütnek el és nem kerülünk kómába. Vagy lelépünk a járdáról, elüt minket a kocsi, de csak enyhe sérüléseket szerzünk, az állapotunk sem lesz életveszélyes. És ez így menne még 10 másik párhuzamos univerzumban is, csak a végeredmény lenne más mindenhol. 
Ez volt személy szerint az egyik kedvenc részem, elég sokat gondolkoztam ezen még a könyv olvasása közben is. Más fizikás dolgok is eléggé tetszettek benne, főleg, amiket ugye Natasha mondott. Ez számomra elég meglepő volt, mivel alapból nem szeretem az ilyen dolgokat, de itt még is tetszettek. 
Az igazi ok, amiért igazándiból elkezdtem olvasni a könyvet az, hogy mindig is izgatott a téma, ami jelen esetben is jelen van. Szerelembe lehet e esni első látásra? 
Csak, hogy tisztázzuk, én magam még sosem tapasztaltam, ezért nem tudok erről nyilatkozni, mindenesetre itt kaptam néhány választ, ami nagyjából kielégített.
Teljesen romantikus alkatnak tartom magam, de azért néha én is szoktam húzni az orrom, ha meghallom azt a mondatot, hogy szerelem első látásra
Most őszintén. Van aki ezt tapasztalta? Ez mégis, hogy történik? Meglátod és mit érzel? Honnan tudod, hogy az tényleg szerelem, vagy csak valami rosszat ettél és nem a pillangók, hanem valami más akar belőled kijönni? Egyáltalán lehetséges első látásra szerelembe esni? 
Most, ha már ezeket kérdezgetem magamtól általában Daniel egyik kedvenc mondata ugrik mindig fel az agyamban, amit fent is a bejegyzés kezdetén is láthattok. "Van egy japán kifejezés, amit szeretek: koi no yokan. Nem azt jelenti, hogy szerelem első látásra. Közelebb áll ahhoz, hogy szerelem második látásra. Az az érzés, amikor megismerkedsz valakivel, akibe bele fogsz szeretni. Talán nem rögtön, de elkerülhetetlenül." 
Ez az a dolog, amiben még én is hinni tudok és azt mondhatom, hogy igen, ilyen igenis van és ez egy olyan elképzelhető dolog, amiben még a nem hívők is hinni tudnak.

Natasha: Erős, bátor, okos és nem mellesleg elég belevaló csaj. Szeretem az ilyen hősnőket, mivel sosem teketóriáznak és nem kezdenek el hisztizni, ha látják, hogy nem tudnak valamit megoldani, hanem akkor is megoldást találnak, ha az elsőre lehetetlennek is tűnik. 
Daniel: Róla ebben az értékelésben nem nagyon esett szó, de nem azért, mert nem szerettem. Sokkal inkább azért, mert túlságosan is megszerettem. A rosszfiúk mellett nagy gyengéim még a csendes, komoly fiúk is. (Habár a költőket én sem bírom annyira. :D) Ebben a történetben mintha helycserés támadás történt volna és egyszerre csak Natasha volt a piszkálódó fiú, míg Daniel a csendes, pirulós lányka. A közös jeleneteiket nagyon szerettem, valamint azt is, hogy Daniel mert tenni az álmaiért és bevallani az érzéseit még akkor is, ha ez elsőre nehezére is esett. Habár elsőre félénknek tűnt, de aztán dőltek belőle a poénok, amikkel mindig megnevettette Natashát meg engem is. Az sem volt persze mellékes tényező, hogy koreai volt, ami plusz pont az írónőnek, nagy ötlet volt és kivitelezni is sikerült. 

Összesítve: 
Lényegében nem volt ez rossz könyv. Lehetett volna még mit javítani rajta, meg egyes részeket értelmesebben leírni, de összességében voltak dolgok, amik tetszettek. Még akkor a végére így, hogy mi is tetszett nagyon: a könyvben előkerül a rasszizmus, ami szerintem egy olyan téma, amiről a a mai fiataloknak is mindenképpen olvasniuk kéne, ugyanis ez ma is jelen van társadalmunkban, csak sajnos vannak olyanok, akik erről nem akarnak tudomást venni. Még csak elképzelni is, hogy hogy lehet így egy életet leélni... egyszerűen borzalmas. De az írónőnek sikerült ezt úgy megoldania, hogy nem csak száraz tényeket közölt, hanem magába a történetbe szőtte bele az információkat. Az olvasóknak is könnyebb így felfogni.  A legjobban még azon csodálkoztam el többször is olvasás közben, hogy minden esemény egyetlen nap alatt történt, ami kissé hihetetlen volt számomra. Még mindig fel nem foghatom, hogy egy író, hogy tud ennyi eseményt egy napba belesűríteni. Natasha tényleg jól mondta, hosszú volt az az egy nap, én szerintem lassacskán idegösszeomlást kaptam volna, ha még hasonló 100 oldalt el kellett volna olvasnom. xD Nekem csak a szemem égett ki, elképzelni sem tudom vajon Daniel és Natasha mit élhettek át. 


Borító: 5/5* Csodaszép, még mai napig meg szoktam simítani, ha elmegyek a polcom mellett. xD
Történet: 5/4 Van még rajta mit csiszolni, de egynek elment.
Kedvenc szereplők: Daniel
Kedvenc jelenetek: Kísérletezés, plusz amikor Natasha a párhuzamos univerzumokról beszélt. 
Negatívum: Stílus, a könyv vége. Az számomra elég nagy csalódás volt, azért ennél többet (és hihetőbb) történet befejezést vártam volna. 



Idézetek a könyvből:

"Hosszú az élet ahhoz, hogy olyasvalamivel töltsd, amit csak úgy elviselsz."

"Ma reggel még nem ismertelek, most pedig már nem is emlékszem arra, milyen volt nem ismerni téged."

"A szív 
Nem törik darabokra 
A szív 
Nem esik szét 
A szív nem törik össze. 
Csak megszűnik ketyegni. "

"Megfigyelésen alapuló tény: sohasem szabad esélytelen dologba belevágni. Tanulmányozni kell az esélyeket, és a valószínűt választani. Ám ha az esélytelen az egyetlen lehetőség, akkor meg kell ragadni."

"– Nem hiszek a szerelemben. 
– Ez nem vallás – mondja. – Létezik, akár hiszel benne, akár nem."



2017. december 18., hétfő

Book A Sloth Club Unboxing - Téli romantika doboz

0

!Figyelem!
A bejegyzés spoilert tartalmaz!

A dobozt még egyszer szeretném megköszönni a
Book A Sloth Club csapatának!



Ha ti is szeretnétek egy szuper Book A Sloth doboz tulajdonosai lenni látogassatok el az ITT található oldalra és tudjatok meg még többet Magyarország első számú könyves dobozának készítőiről. 



Nagyon vártam már az érkező Book A Sloth dobozomat, ugyanis mindig is szerettem volna megkaparintani egyet a külföldön már régóta híressé vált csomagokból. Izgatott voltam, plusz, ha mondhatom így az elvárásaim is elég magasok voltak, de megsúgom: végül egyáltalán nem kellett csalódnom.
A dobozt pont a legjobb pillanatban: egy nagyon fárasztó és felettébb depressziós hét után kaptam végre kézhez, majd mikor volt egy szabad percem csak magamban, végül leültem és nekiestem a kibontásának.

Mikor leszedtem a bubi fóliát, (fő a biztonság, úgyhogy egy jó pont a Book a Sloth-osoknak!) egy karácsonyba csomagolt lajhárral találtam szembe magam, ami 1, irtó cuki, 2, ha eddig nem voltam karácsonyi hangulatban, ez most már tényleg megtette a hatását, úgyhogy köszönöm. Maga az egész doboz külseje nagyon letisztult, egyszerű, öröm ránézni a boltokban már folyamatosan látható csicsás izébizékkel szemben, amik már néha felforgatják a gyomromat...

Miután nagy nehezen sikerült kinyitnom a dobozt, (persze a rossz oldalán, mivel csak később jöttem rá, hogy lehet egyszerűbben mentek volna a dolgok, ha nem az oldalát próbáltam volna meg letépni, hanem mondjuk az elejét kezdem el bontogatni... :D) elsőnek egy piros kártyát pillantottam meg, amin egy szép idézet volt angolul, illetve magyarul, valamint a kártya hátoldalán egy listát azokkal a dolgokkal, amik a csomagban szerepelni fognak. Na most itt egy jó tanácsom következik azoknak, akik nem akarnak hülyék lenni és lelőni a doboz tartalmát maguk előtt: NE fordítsátok meg a kártyát, ugyanis én voltam olyan hülye, hogy megtettem és csak akkor vettem észre, hogy éppen mit olvasok, amikor már a lap végére értem, úgyhogy, ha ilyen kíváncsiak vagytok, mint én, akkor inkább a legjobb döntés lesz, ha magát a kártyát félreteszitek és csak utána olvassátok el. xD

A csomagolópapír és a kártya félretétele után először két kicsi dolgot pillantottam meg. Egy kis herceges valamit, plusz egy fehér kocka csokit, amiről később ügyesen kiderítettem, hogy ja, az amúgy egy forró csoki mártogató. Az utóbbinak nagyon örülök, ugyanis imádok forró csokit inni az év bármelyik időszakában, télen meg főleg. A kis herceges valamivel viszont még mindig hadilábon állok, őszintén fogalmam sincs mi lehet ez, de lényeg a lényeg, maga a minta a tetszik, úgyhogy valamit biztosan fogok vele, majd kezdeni. 

Következő áldozatom két csodaszép könyvjelző, valamint egy ultramenő karácsonyi zokni volt, aminek annyira örültem, hogy kis híján ott a nappali közepén kezdtem el sikongatni, mint egy tinilány, aki meglátta Justin Biebert az utcán. Egyszerűen imádom a téli zoknikat, legyen az normális, térdig érő, vagy éppen bundás mamusz szerű. Ha téli, mintás és meleg, akkor nekem jöhet! 
A könyvjelzők szintén nagyon tetszettek í fa könyvjelzőt készítő oldalt ismerem is és már elég régóta rendelni szerettem volna tőlük valamit, úgyhogy ez most kapóra jött. A másik pedig egy egyszerű sima, téli hátterű könyvjelző, amit ha jól láttam egy lány csinált, akinek amúgy irtó jó cuccokat készít, érdemes csekkolni az instagram oldalát. 

Ezután jött a vászonszatyor, amiben a könyvek, a képeslapok, illetve egy nagyon finom illatú gyertya bújt még meg. A vászonszatyor színe világos zöld, ami az én szememnek kissé vakító volt, de apum nagyon örült, amikor meglátta, ugyanis hatalmas Fradi rajongó. A Book A Sloth-os lajhár persze erről sem maradhatott le, és meg kell mondjam sokat dobott a hangulatán, ez az egyik ok, amiért használni is fogom.

Mikor befejeztem a szatyor csodálását, két könyvet húztam ki a zsákból. 
Az egyik Róbert Katalin nem rég megjelent regénye a Szelídíts meg! volt, a másik pedig Catherine Rider-től a Csók New York-ban volt, ami szintén mostanság jelent meg a Menő Könyvek gondozásában. 



Róbert Katalin Szelídíts meg! című könyvéről már sokat hallottam, ugyanis több ismerősömnek is volt már szerencséje elolvasni és eddig mind azt mondták, hogy nagyon jó volt. Maga a doboz tartalma is értelmet nyert számomra, amikor ránéztem a borítóra, valamint utánanéztem a történetnek is egy kicsit, így megtudtam, hogy a Szelídíts meg! A kis herceg feldolgozására épül. (így értelmet nyert A kis herceges izébizé.) Nagyon várom, hogy én magam is nekikezdhessek, de azt mondom, ha nem is tetszik már a borítóért érdemes lesz megtartanom a könyvet, ugyanis gyönyörű szép. 

Catherine Rider regényéről sajnos ennél is kevesebbet tudok, összesen csak annyit, amennyi a borítón látható, valamint a hátoldalán olvashatunk. Így számomra csak az jött le, hogy a doboz témáját tekintve biztosan romantikus és biztosan karácsonykor játszódik a történet. :D A többit majd olvasás közben kiokoskodom, de már így előreláthatólag is szurkolok, hogy szeressem, ugyanis eddig még sosem kellett csalódnom a Menő Könyvek felhozatalában. 

Az illatos gyertya, amin a Kiss me in New York felirat látható, egyszerűen teli találat volt nálam, ugyanis imádom az illatos gyertyákat, habár ennek még nem tudtam teljesen meghatározni, hogy mire hasonlíthat, de már dolgozom rajta. Piromán énemet így karácsony estéjén is ki fogom tudni élni a családtagjaim nagy ellenkezéseinek közepette is. 

Összességében: tetszett a doboz, szerintem jobban is, mint számítottam rá. Az biztos, hogy nálam jó első benyomást tettek, így a közeljövőben is érdeklődve fogom nézni, hogy milyen irányba szeretnének fejlődni. :)

Még pár kép magáról a dobozról és csodás tartalmáról:



















2017. október 7., szombat

Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem

0

Szerző: Jenny Han
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 360
Besorolás: young adult, romantikus, filmadaptáció
Fordító: Tóth István

Fülszöveg: 
Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat, gondos megfigyelésemet, mindent, amit eltettem magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom, megcímezem, majd elteszem a pávakék kalapdobozba.
Ezek nem szerelmes levelek a szó legszorosabb értelmében. Akkor íródnak, amikor már nem akarok többé szerelmes lenni. Búcsúlevelek. Mert miután megírtam őket, nem emészt többé a mindent felemésztő szerelem. Onnantól fogva úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhet, hogy közben nem azon jár az eszem, vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost. Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy már nem neki éneklem. Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis azt kéne tenniük.

***


Az értékelést a Prológus YA tematikus hetének keretein belül hoztam el nektek. Látogassatok el a facebook oldalunkra, vagy pedig a weboldalunkra, ha többet szeretnétek megtudni rólunk és arról, amit csinálunk. :)
Jó olvasást mindenkinek! 

"Tudod milyen érzés úgy szeretni valakit, hogy alig bírod elviselni, és közben tudni, hogy ő soha nem fog ugyanígy érezni? Valószínűleg nem. Az olyan embereknek, mint te, soha nem kell ilyesmi miatt szenvedni."

Már nagyon régóta szemezgettem ezzel a könyvvel, mind magyarul és mind angol nyelven is. Végül az élet úgy hozta, hogy a Prológus Young Adult hetének keretében ezt a történetet választottam elolvasásra. (Legalább így motivációm is volt végre :D) És, hát mit mondjak, mit ne mondjak: "már hamarabb is neki kellett volna kezdenem." Ez az egy mondat vált világossá számomra, mire elértem az első valahány fejezet végére.

Egy szóval: imádtam. De nagyon.
Annyira más volt, annyira szokatlan volt... Igazat megvallva, azért is lepődtem meg magán a történet hangulatán, mert nem igazán tudtam mire is számítsak. Persze, már sok helyről és sok mindenkitől hallottam, hogy 'jaj, ez mennyire jó', de igazából még egy ember sem fejtette ki, hogy ez a könyv miért is annyira jó. Aztán mikor magam is elkezdtem rádöbbentem. Azért tetszett mindenkinek ennyire, mert semmiben sem hasonlít az eddigi vörös pöttyös könyvekhez. Legalább is azokhoz biztos nem, amiket eddig én olvastam.
Olyan ártatlanul édes volt, mint egy adag csokoládés boldogság, amire nagyon nagy szükségem volt. Mindig elmosolyodtam, amikor olvastam Lara Jean és Peter beszélgetéseit. Azok ketten annyira, de annyira illenek egymáshoz, hogy néha már fájdalmasan felsóhajtottam, hogy miért nem tudnak végre magukra találni. Humoros, cuki és göröngyös út vezetett kettejük történetének végére, aminél aztán nem is azt kaptam, amire számítottam, úgyhogy most jelenleg is irtó dühös vagyok az írónőre emiatt és persze epekedve várom a második részt, hogy vajon mi is fog történni Lara Jean-nel és Peterrel. De megint előreszaladtam... 




Visszatérve az eredeti kiinduló pontomhoz, nagyon tetszett az, hogy az írónő ilyen kellemes, otthonos érzéssel kerített hatalmába minden egyes pillanatban, amikor a regénye sorait olvastam. Segített egy-egy nehéz nap végén mosolyra derülnöm, amiért ezerszeresen is hálás vagyok neki. <3 Nekem személy szerint volt szerencsém elolvasni Jenny Han másik sorozatának első részét, ami (sajnos) különbözött ettől. Meg is lepődtem, amikor felidéztem, hogy a másik könyvénél - A nyár amikor megszépültem - mind az írásmód, mind a stílus teljesen más volt. Esküszöm, mintha két teljesen más személy írta volna a két sorozatot. A fiúknak, akiket szerettemnél gördülékeny volt a cselekmény, jól felépített karaktereket hoztak létre, valamint a szerelmi szál is egyszerűen imádnivaló volt. Ezzel ellentétben, azonban Jenny Han A nyár, amikor megszépültem című regényénél a cselekmény szál borzalmas volt, egyszerűen semmiről sem szólt. A szereplők idegesítőek voltak, semelyiket nem sikerült megszeretnem, emiatt pedig a szerelmi szál is egész egyszerűen katasztrófa lett. A nyár, amikor megszépültemnél a szerelmi háromszögtől a hajamat téptem, A fiúknak, akiket valaha szerettemnél pedig csak mosolyogtam rajta, hogy mindhárman milyen édesek. (De titokban persze Peter felé hajlok! <3)

Szereplők:
Lara Jean: Egyszerűen imádom ezt a lányt! Már magában csak amiatt is, mivel félig koreai, és rólam tudni kell, hogy élek-halok mindenért, ami Koreával kapcsolatos. (❤) De ehhez még az is hozzájön, hogy okos, bátor, kissé fura, de mindent megtenne azokért az emberekért, akiket szeret. (Nagyon jól tudtam azonosulni vele, úgyhogy hálás köszönet a megalkotásáért Jenny!) A két fiú közül én tudom kinek szurkolok (#TeamPeter!) és van egy olyan sanda gyanúm, hogy Lara Jean is felé hajlik...  Legalább is remélem.
Nagyon tetszett a karakterében, hogy mindig reális döntéseket hozott, valamit, hogy semmi sem ingathatta meg, ha eldöntötte, hogy megcsinál valamit. Külön dicséret az írónőnek, amiért egyszer sem fogott el a késztetés, hogy egy péklapáttal fejbe verjem egy-egy hülye megmozdulásánál. Tényleg szuper női főszereplő volt, kedvenc főhősnős kosárkámba bekerült!



Peter: Elsőre kicsit idegesített a srác. Olyan egoista beszólásai voltak, hogy mondtam is, ez is biztos egy olyan férfi YA főszereplő lesz, akitől majd tépem a hajam és átkozódom egy keveset. De legnagyobb meglepetésemre ez nem így lett. (Visszagondolva lehet, hogy nem is Peterrel, hanem magával a fordítással volt bajom, ugyanis volt pár olyan helyzet, ahol ilyen nagyon furcsa megmozdulásai voltak.) Amikor meglátta Lara Jean-t az út mellett és odament hozzá, hogy megvigasztalja, már éreztem, hogy igen, ő lesz az igazi. (Ha Lara Jean-nek nem is, de nekem biztosan xD) A történt során Peter volt az egyik legnagyobb rejtély számomra. Bármennyire is próbáltam megérteni, hogy mi a helyzet vele, valahogy sosem tudtam belelátni a fejébe, ami rettentően idegesített, ugyanis nem tudtam eldönteni, hogy most tényleg vannak érzései Lara Jean iránt, vagy még mindig a volt barátnőjét szereti. A történet vége pedig még mindig nem elégítette ki a kiváncsiságomat teljesen a személyiségét, illetve érzéseit illetően, úgyhogy ismételvén magam csak annyit mondok folytatást akarok! 
Josh: Nem igazán tudom mit kéne mondanom, ugyanis az ő személye is legalább annyira rejtélyes számomra, mint Peter-é. Valahogy a Jenny Han könyvekben lévő fiúkat nem vagyok képes paraszti ésszel felfogni. Annyit tudok, hogy bármennyire is cuki vagy Joshy, Lara Jean már foglalt barátocskám, úgyhogy ne is álmondi róla, hogy összejöhetsz vele! Csak barátok és semmi több.
Margot: A legnegatívabb dolog az egész történetben. De komolyan. Hogy lehet egy ember ennyire idegesítő? Azt se értettem, hogy Lara Jean miért nézett fel rá ennyire, mivel szerintem semmi jó nem volt a nővére személyiségében. Folyamatosan parancsolgatott mindenkinek, majd ahogy alkalom adódott egyből letolta a húgát, amiért mindent elrontott. Egyszerűen nem bírtam idegekkel.
Kitty: A legcukibb Song lány mind közül, azért természetesen Kitty. Nagyon szerettem ezt a makacs, durcás, ugyanakkor nagyon okos kislányt. Remélem a következőkben is ennyit fog szerepelni, mint az első részben. <3

Összesítve:
Nagyon örülök, hogy végre sikerült rávennem magam, hogy elolvassam ezt a kívül-belül csodálatos könyvet. Imádtam a cselekményszálat, imádtam a szerelmi szálat és persze imádtam magát a Song lányok történetét. Igen, azt hiszem új kedvencet avattam A fiúknak, akiket valaha szerettemmel.



Borító: 5/5* Szerelembe estem vele első látásra! <3
Történet: 5/5* Imádom, alig várom már, hogy a második részt is a kezembe kapjam! 
Kedvenc szereplők: Lara Jean, Peter, Kitty
Kedvenc jelenetek: Minden Peter&Lara Jean jelenetet nagyon szerettem, de például a Kitty-s jelenetek is örök kedvencek maradnak. 
Negatívum: Margot karaktere.



***
Idézetek a könyvből:

" S ekkor hirtelen megszólalt: 
– Kókuszillata van a hajadnak. 
Nem is ültünk közel egymáshoz. 
– Tényleg? Onnan érzed? – kérdeztem. 
Közelebb csúszott, és beleszagolt a hajamba. 
– Aha, Hawaiira vagy valami olyasmire emlékeztet. 
– Köszi! – mondtam, bár nem voltam biztos benne, hogy bóknak szánta. – Felváltva használom ezt a kókuszillatú sampont és a húgom babasamponját, hogy lássam, melyiktől selymesebb a hajam… 
Ekkor Peter Kavinsky odahajolt hozzám, és megcsókolt, amitől teljesen ledermedtem."

"A szerelem félelmetes – állandóan változik, és bármikor vége lehet. Ez a kockázat vele jár. És mégsem akarok félni többé. Bátor akarok lenni."

"Az első napot mindig is jobban szerettem az utolsónál. Az elsők a legjobbak, mert valami kezdetét jelentik."

"– Tudtad, hogy amikor két ember küzd egymással, az azt jelenti, hogy igazából még mindig fontosak egymásnak?"

"Abban a pillanatban világossá válik, hogy nem szeretem őt, hogy egy ideje már nem vagyok szerelmes belé. Lehet, hogy soha nem is voltam. Hiszen ott ül mellettem, újra megcsókolhatnám, az enyém lehetne, mégsem akarom. Valaki mást akarok. Különös érzés az, amikor az ember olyan sokáig vágyik valamire, vágyik valakire, majd egy szép napon, hirtelen elillan az egész."

"– Figyelj! – mondja kedvesen. – Aranyos vagy. Furcsán vagy aranyos. 
(…) 
És mi az, hogy „furcsán”? Hogy vagyok „furcsa”? „Furcsán aranyos” – ez sértés! Abszolút sértés!"



2017. június 16., péntek

Diana Gabaldon: Outlander - Az idegen (Outlander #1)

0

Szerző: Diana Gabaldon
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 910
Besorolás: időutazás, történelmi, romantikus
Fordító: Farkas Veronika

Fülszöveg: 


1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után. Egészen addig, míg óvatlanul keresztül nem sétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen „sassenach” válik belőle, vagyis idegen – a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön Urunk… 1743. évében.
Számára ismeretlen erők visszasodorták az időben. Claire olyan intrikák és veszedelmek között találja magát, amelyek az életét veszélyeztetik… és összetörhetik a szívét. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.
„Magával ragadó és szívmelengető… pazarul idézi meg a skót vidéket és történelmet.” – PUBLISHERS WEEKLY
„Gabaldon született történetmesélő.” – LOS ANGELES DAILY NEWS

***


Mit ne mondjak, nehéz szülés volt ez a könyv. Na, nem azért, mert olyan unalmas lett volna, hanem mert r*hadt hosszú volt! Esküszöm szerintem az Outlander vezeti eddig az olyan olvasott könyveim listáját, ami majdnem 1000 oldalas volt. Jó, ha nem is majdnem 1000, de azért több, mint 900 oldal, ami nem semmi. Főleg, ha az ember elsőre egy helyből szeretné elolvasni az egészet, mint azt én akartam... Hát nem jött össze. Két óra olvasás után egyszerűen nem bírtam tovább muszáj volt letennem és pihennem egy kicsit különben ott haltam volna meg a fotelemben... :D Az még oké, hogy van olyan barátnőm, aki két óra alatt kiolvas egy 300 oldalas könyvet, mert ha én is megerőltetném magam, akkor lehet nekem is menne. Na, de egy 900 oldalas vaskos könyvet, amit legtöbbször azért kellett letennem, mert már egy idő után olyan nehéz volt, hogy kiesett a kezemből? Második alkalommal amikor folytattam, már nem próbáltam egyhuzamban lenyomni az egészet a torkomon. Inkább olvastam heteken keresztül és akkor még magára a történetre is tudtam figyelni, ami valljuk be, nem ártott meg. 

Diana Gabaldon regénye már nagyon régóta csücsült a várólistámon. Be kell vallanom én magam nem szeretem se a történelmi könyveket, se a filmeket, se a sorozatokat. Ami kissé furcsa, mivel magával a történelemmel semmi bajom, (mint tantárgy) egy időben az is felmerült bennem, hogy régész legyek. Azonban az Outlander-nek, mégis sikerült ezen felül is, felkerülnie a várólistámra. Hogy miért? Kedves molyocskák ennek egyetlen egy oka van, mégpedig az, hogy megnéztem a könyvből készült adaptációt. 

Imádtam. A nővérem volt az elsősorban, aki megmutatta nekem és miután állandóan azt hallottam tőle, hogy ez 'mennyire jó' és 'kezd már el, tetszeni fog' egy idő után elegem lett és azt mondtam jó, belenézek aztán majd meglátjuk. Na, hát a belenézésből az lett, hogy körülbelül 4 nap alatt végignéztem az egész évadot és már ott sírtam a laptopom előtt a következőért. Már csak ismétlem magam, ha most belekezdek, hogy mennyire imádtam, úgyhogy nem teszem, helyette inkább a könyvre is rátérek és majd közben szerintem még a sorozatról is lesz szó, ha minden jól megy. 

A regény tehát azért került fel a várólistámra, mert a sorozat maga nagyon elnyerte a tetszésemet, ezért kíváncsi voltam, hogy vajon a könyv is ennyire jó lehet e. Tervezgettem is egy ideig, hogy na akkor most belekezdek, de valahogy sosem akart összejönni. általában ez van mindennel, amibe bele akarok kezdeni... Aztán végül is a megmentőm megint a Prológus lett, ugyanis közösen kitaláltuk, hogy a tematikus heteinken belül legyen már egy történelmi hét, mivel annyi sok jó történelmi könyv van, amiket szeretünk. Kapva az alkalmon gyorsan be is biztosítottam magamnak, hogy akkor most erre a projektre én elolvasom az Outlander-t, ami, mint látjátok sikerült is. 

Nem tudom, hogy közületek mennyien is ismeritek Jamie&Claire sztoriját, úgyhogy azért egy kis összegzést írok arról, hogy miről is szól pontosan a történet. 
A könyv cselekményszála 1945-ben (vagyis az ottani jelenben) veszi fel a vonalat. Főszereplőnk Claire Randall, aki a háború alatt hadiápolónőként dolgozott, jelenleg férjével készül második nászútjukra. Elutaznak a Brit-szigetekre, hogy pihenéssel tölthessenek még pár hetet, mielőtt a férje újra munkába állna. Egészen addig minden a normális kerékvágásban megy, amíg aztán Claire véletlenül vissza nem utazik az időben 1743-ba, a Skót Felföldre. Itt persze azonnal bajba is keveredik, majd találkozik egy fiatal skót férfival Jamie-vel, aki a könyv során szintén nagy szerepet fog játszani Claire életében, mivel egymásba szeretnek. 

Maga a történet kissé lassan indult be az elején, és mivel én már láttam belőle a sorozatot, ezért mindig azt vártam, hogy mikor fog végre Claire visszamenni a múltba, mivel konkrétan onnantól kezdve kezd el maga a cselekmény is láthatóan beindulni. Valahogy a Frank (Claire férje) és Claire szál nem nyerte el a tetszésemet. A sorozatban nagyon jó színészek játszották őket, ott még a kémia is megvolt, de a könyvben valahogy Frank karaktere sutább volt, mint az adaptációban. Szempont kérdése ez is, mert ahogy olvastam mások meg azt mondják, hogy a könyvben sokkal "színesebbek" a szereplők. Hát... kinek mi. 

A kissé laposabb kezdés mellett, a múltba utazástól kezdve beindultak a szálak, habár még így is volt pár rész, ami kissé unalmasabb volt számomra vagy azért, mert már a sorozatból ismertem, vagy mert számomra az írónő túlságosan részletesen írt le egy-egy dolgot, ami nyilván szükséges volt (egy időutazós könyvet minden kétséges kizáróan nehéz megírni, mivel jelen esetben két teljesen különböző kort kellett úgy megjelenítenie, hogy az a valóságot is tükrözze) csak néha már unalmas volt, mert ennyire jól nem ismerem a történelmet (plusz nem is érdekel), hogy minden kis apró dolgot tudjak róla. 

Diana mindent szépen, logikusan, valósághoz hűen leírt, egy szavam sem lehet az ellen, hogy keveset dolgozott volna azért, hogy ez a könyv megszülethessen. A cselekményszál mellett a másik nagy kedvenc dolog a regényben, maguk a szereplők voltak. Mindegyikük nagyon jól fel volt építve, csakis értelmes és szerethető karaktereket sikerült létrehoznia. legalább is a két főszereplőben 



Claire: Egy nagyon céltudatos, racionális, talpraesett, nem picsogó nőszemély, aki a hihetetlen dolgok ellenére amik vele történtek, még mindig képes volt értelmes döntéseket hozni és hála a jó istennek, nem azon siránkozott, hogy hogy tudna minél előbb hazajutni, hanem elfogadta a helyzetét, még akkor is, ha szemmel láthatóan kényelmetlen volt neki. Miért nem lehet minden könyves női karaktert ez alapján megalkotni? Sok hajtépéstől kímélnének meg, az biztos. Ahogy feljebb említettem a Frankkel való kapcsolata a könyvben annyira nem tetszett, nekem Frank túl suta volt. A sorozatban sem volt azonban olyan nagy szám, egyszerűen csak szerintem ott azért tetszett jobban, mert Tobias Menzies valami hihetetlenül jól alakította a rá kiosztott szerepek(et). Emellett a Jamie&Claire párost teljes szívemből imádtam, mind a könyvben, mind a sorozatban. Annyira tökéletesek voltak egymásnak, hogy az már tényleg a sors keze volt, hogy Claire pont abban az időben, pont mellette kötött ki. Imádtam a közös jeleneteiket főleg a nászéjszakájuk volt nagyon vicces. Az a rész a sorozatban és a regényben is nagyon jól meg volt csinálva. 
Jamie: Szívemnek egyetlen elrablója... legalább is jelenleg :D Egyszerűen oda meg vissza vagyok a skót pasikért! <3 Főleg Jamie-ért. Sam Heughan pedig a legtökéletesebb Jamie volt, akit valaha is találhattak volna. Az, ahogy kinéz, plusz az az akcentus... Instant szívroham, ahányszor csak meghallom/meglátom. Imádtam, hogy mind a könyvben, mind a sorozatban olyan kis félénk volt Clair közelében, de ennek ellenére is mindig megvédte. A nászéjszakás jelenetnél pedig azt hittem meghalok olyan édesek voltak együtt, na meg amikor a visszafelé úton bevallotta Clair-nek, hogy még szűz... Esküszöm, kell valakinek ennél tökéletesebb pasi? Tud harcolni, jól néz ki, nincs eltelve magától, konkrétan azonnal halált okoz az, amikor beszélni kezd, mert az akcentusa előjön... Én akarok ilyen pasit. Azonnali hatállyal repülök Skóciába... :D

Voltak még olyan dolgok a könyvben amiket szerettem, de nem beszéltem róla és persze olyanok is, amiket utáltam, de róluk szintén nem beszéltem. Sajnos ebben s történetben az a "baj", hogy minden kapcsolódik mindenhez, ezért most ha elkezdem itt kitaglalni mindazt, amit még le szerettem volna írni, akkor elspoilerezem az egész könyvet, ami azoknak nyilván nem lesz jó, akik még nem olvasták. Ezért inkább maradok amellett, hogy akit érdekel a spoileres véleményem, az bármikor írhat nekem molyon, facebookon és akkor privátban leírom. :) És akkor amiatt sem kell aggódnom, hogy valakinek meg elrontottam az élményét. 

Összességében:  
Rajongok a könyvért majdnem ugyanannyira, mint a sorozatért. Tetszett a cselekményszál, jók voltak a szereplők, maga az írónő stílusa is tetszett, még akkor is, ha néhány helyen untatott a sztori. Azoknak ajánlom elolvasásra, akik szeretik a drámát, romantikát, kalandregényeket, valamint azoknak, akik szeretik a történelmi témájú történeteket és azoknak is akik nem. Mivel lehet pont ez a könyv lesz az, ami megszeretteti őket veled. Velem megtörtént. 


Borító: 5/4 Egy-egy másik külföldi borító nekem személy szerint jobban tetszik, de a magyar se olyan szörnyű. 
Történet: 5/5* Új kedvencet avattam! 
Kedvenc szereplők: Jamie, Claire, Murtagh 
Kedvenc jelenetek: A nászéjszaka
Negatívum: Az eleje kissé lassan indult be. + Black Jack Randall 


***
Idézetek a könyvből: 

"– Mi baja van szegény gyermeknek? – követelt magyarázatot Jamietől. – Baleset érte? 
 – Nem, csak hozzám jött feleségül – felelte Jamie, – de nyugodtan hívja ezt balesetnek."

"– Én el tudom viselni a fájdalmat – mondta halkan –, de a tiédet nem bírnám. Ahhoz nincs elég erőm."

"A humorérzékkel rendelkező szadisták nagyon veszélyesek."

"– Nem te vagy az első lány, akit megcsókoltam – mondta lágyan. – De esküszöm, te leszel az utolsó."

"A szívem a tiéd, mióta először megláttalak, és a két kezed között tartva a lelkem és a testem vigyáztál rám."

"Amikor kinyitotta a száját, felsóhajtott, és hosszú szája mosolyra görbült, és a pillantása találkozott az enyémmel. Némán felvontam a szemöldököm. 
– Ó, igen, sassenach – válaszolta kicsit szomorúan. 
– Az urad vagyok… és te az enyém. Úgy tűnik nem birtokolhatom a lelked anélkül, hogy el ne veszíteném a sajátom."





2017. május 24., szerda

Cassandra Clare: Csontváros (Shadowhunters #1)

2

Szerző: Cassandra Clare
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve (első): 2009
Oldalszám: 468
Besorolás: young adult, fantasy, adaptáció, romantikus
Fordító: Kamper Gergely
ISBN: 9789632450957


Fülszöveg:



Gyilkosság ​tanúja lesz – a tizenöt éves Clary Fray aligha számít erre, amikor elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba. Az elkövetők: három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser.
A holttest aztán eltűnik a semmibe. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi, még egy vércsepp sem bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?
Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra?
Az Árnyvadászok tudni akarják…
Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra visz. Azt fogod kívánni, bárcsak sose érnél az út végére.

 ***


A Prológus Árnyvadász hetéről a facebook oldalunkon, valamint az oldalunkon találtok további információt, valamint bejegyzéseket! Katt ide és ide.
Valamint egy nyereményjátékunk is zajlik a projekthez kapcsolódóan, mindenféle árnyvadászos nyereményekért, szintén a facebook oldalunkon. 

Nem is tudnám megszámolni nektek, hogy körülbelül hányszor kezdtem bele eme könyvnek az olvasásába. Arra az egyre emlékszem kristály tisztán, hogy mindig belefogtam, de maximum 20 oldal elolvasása után már le is tettem, mondván ez nekem túl unalmas. A furcsa viszont ebben az, hogy a sorozat többi részét (a Hamuvárost, Üvegvárost, Bukott angyalok városát és az Elveszett lelkek városát) a Mennyei tűz városán kívül, mind olvastam és szerettem is. vagy legalább is, amire emlékszem belőle az tetszett, habár már egy jó pár éve, hogy kezembe vettem őket... Elmondom nektek, hogy ennek egyetlen egy szimpla oka van.

Utáltam a filmet.

Előre is elnézést kérek azoktól a rajongóktól, akik viszont szerették, én személy szerint azonban gyűlöltem. Összesen egyszer láttam, de az is olyan kínszenvedés volt, hogy azt megfogalmazni nem tudom. Az egész helyzet ott bukott el, hogy én, fiatal fejemmel azt gondoltam, hogy 'hú, de jó lesz, most megnézem a filmet, biztos tetszeni fog, majd utána a könyvet is elolvasom...' Nem. Ilyen nincs. Én sajnos nem tudok megnézni úgy egy könyvadaptációt, hogy a regény elolvasása előtt láttam a filmet. Egyszerűen nálam ez nem jön be, mert úgyis az lesz a vége, hogyha nem tetszett a film, akkor alapból a könyvet is utálni fogom (mint jelen helyzetben) és soha, de SOHA a büdös életben nem fogom rávenni magam, hogy az eredeti műalkotásnak is adjak egy esélyt, amikor lehet, hogy megérdemelné, mert nem az író(nő) hibája, hogy a film készítői így elb*szták, amit ő eredetileg megalkotott.

Ergo, nekem az egész bajom azért indult el ezzel a sorozattal, mert a belőle készült borzasztó film miatt, totálisan előítéletes voltam a könyvvel is, aminek meg konkrétan az lett a vége, hogy az adaptáció megnézése után, körülbelüli számíthatósággal 3 évig nem voltam hajlandó egy légtérben tartózkodni bármilyen olyan dologgal, ami erre emlékeztetett. Ami azért is volt nehéz, mivel a nővérem egyszerűen imádta/imádja még mai napig is a filmet, de valami őrületes módon, amit én meg sajnos képtelen vagyok tolerálni, úgyhogy, ha szóba kerül, csak simán sarkon fordulok és elmegyek onnan, ha lehet minél gyorsabban. Viszont a Shadowhunters hét miatt, amit ugye, megint a Prológussal karöltve szerveztünk meg, egy Cassandra Clare könyvet mindenképpen ki kellett volna olvasnom. Először gondolkoztam rajta, hogy a nem rég megjelent Éjfél kisasszony legyen e az, de mivel tudtam, hogy még se a Csontvárost, se a Mennyei tűz városát nem olvastam, nem akartam belekezdeni  a Lady Midnight-ba, mivel az a könyv nyilván a Végzet ereklyéi sorozat utáni idősíkon van, én meg sajnos még messze nem tartok ott. Ezért tehát a választásom egye-fene módon a Csontvárosra esett.

Szerintem nincs olyan nőnemű teremtmény, férfinemű inkább aki legalább hallásból nem tudott volna Cassandra Clare híres sorozatáról. Konkrétan a regény megjelenése óta ez folyik a csapból, 2016-2017 óta pedig egészen biztosan mindenki látásból is ismerheti, ugyanis sorozat készült, valamint még jelenleg is készül belőle. Már a második évadnál járunk és ha jól tudom a harmadikat pedig már be is rendelték, ami legjobb számításaim szerint legkorábban jövőre fog elkészülni. Ezért tehát magát a történetet nem írnám le külön, a fülszöveg feljebb úgy is körülbelül összefoglalja azt, hogy a sztori hogyan is fog elkezdődni. Ehelyett inkább azonnal rátérnék arra, hogy le írjam a gondolataimat a regénnyel kapcsolatban. 

Ahogyan eddig taglaltam nektek, abból gondolom annyi következtetést levontatok, hogy nálam maga sztori konkrétan a pokol legmélyebb bugyraiból indult. De nagyon. Ennek ellenére is azt mondom, hogy érdemes volt végre valahára tisztességesen is elkezdenem és be is fejeznem a Csontvárost. A mű olvasása közben ugyanis rájöttem, hogy mennyire is hiányzott már az, hogy egy könyv annyira lekössön, hogy helyette semmi mást nem akarjak csinálni. Mert szerencsére ez történt. Egy ideje már a molyok által jól ismert "olvasási válságban" szenvedtem, aminek nagyon nem örültem, mivel a Könyvfesztiválon is olyan szuper könyveket gyűjtöttem be, de emiatt egyiket se volt kedvem elkezdeni. Aztán ugye a projekt miatt, előző héten neki kellett látnom a választott olvasmányomnak, ami először kissé döcögősen indult, (főleg az az első kritikus 50 oldal, amin a próbálkozásaim során sose tudtam túljutni) de a történet felénél már csak azt vettem észre, hogy mennyire tetszett is az, amit elolvastam. 


Maga a cselekményszál kellően izgalmas és eseménydús volt, valamint az egyes helyzetekben a romantika is megjelent, aminek én, mint örök romantikus, csak örülni tudtam. Nagyon szeretem, amikor egy író/írónő egy új világot próbál felépíteni. Különösen odáig vagyok a fantasy regényeket, úgyhogy számomra az ilyen olvasmányok, mindig befutók. Magában a filmben is az egyetlen dolog, ami tetszett azok az árnyvadászok voltak. Igazán kedvemre való volt maga a világ felépítése és az, hogy az írónő mindent szépen kidolgozott vele kapcsolatban. Tetszett, hogy az árnyvadászoknak mindenféle hiper-szuper fegyvereik voltak, (gondolok itt pl. a szeráfpengére vagy az irónra) de néhány helyzetben Izzy korbácsát minden kérdés nélkül szívesen elfogadtam volna, mert ahogy így olvastam róla, biztos sok mindenre tudnám használni... :D 


Nagyobb különbségeket fel tudtam fedezni így, hogy láttam a filmet meg a sorozat első évadát, + elolvastam végre a könyvet is. Elsősorban engem az döbbentett meg, de nagyon, hogy ugye a regényben úgy írják le, hogy az árnyvadászok majdnem összes rúnája csak átmeneti és egy használat után már fakulni is kezd. Nyilván vannak tartós darabok is, de a cselekményben, főleg az elején nagyon hangsúlyozta, hogy ugye egyik este az x,y személy látta rajta a jeleket, a másik reggel meg már ugyanúgy semmi rúna nem volt a karjukon. Viszont! A sorozatban ez egyáltalán nem így van, úgyhogy képzelhetitek, hogy rendesen meg is voltam zavarodva. Mivelhogy a sorozatban végig rajtuk van az összes rúna én meg az első évad során egyszer sem láttam, hogy nem lettek volna ott. amúgy szimplán lehet, hogy én vagyok vak, vagy rosszul emlékszem rá, de nekem egyáltalán nem rémlik, hogy állandóan rajzolgattak volna magukra...

Ez volt számomra az egyik legmegdöbbentőbb eltérés, valamint még ugye a rajongók által is sokat emlegetett 'üvegházas jelenet', ahol ugye Clary és Jace első csókja is elcsattant - a könyv szerint. Merthogy a sorozatban ez megint máshogy volt, (illetve teljesen máshogy) mivel ott nem csak a helyszín változott meg, de ugye  Clary volt az, aki a csókot kezdeményezte, a fanok legnagyobb felháborodására, amiben én is osztozom, a regényben lévő csókjelenet sokkal jobban belepasszolt a történetbe, mint a sorozatbeli. 

Sok más kisebb, nagyobb változtatás is volt ami szúrta a szememet, de most inkább nem kezdenék bele a taglalásukba, mert akkor a végtelenségig itt ülnénk. 

Helyette inkább mondanék pár szót a szereplőkről is. 
Clary: Ugye én már olvastam a sorozat többi részét, szóval tudom, hogy Clary a sorozat első pár kötetében kissé idegesítő. Na, hát konkrétan a Csontvárosban ez érződött is. Nem tudom azért e, mert ez volt Cassandra első könyve és még nem igazán tudta, hogy most akkor milyen személyiséget adjon a lánynak, vagy egyszerűen csak ő azt akarta, hogy ilyen legyen... Nem tudom megmondani. Azt viszont tudom, hogy nagyon sokan utálják meg bosszantónak tartják magát a karaktert, de ha egy kicsit leülünk és elgondolkozunk, akkor lehet, hogy eszünkbe jut, hogy abban a bizonyos 15 éves korban, amikor még csak kezdesz felnőtté válni, de rájössz, hogy az egész világod egy hazugságra épült... Én nem vagyok biztos benne, hogy tudnám kezelni. Ő ehhez képest egész strapabírónak bizonyult, még akkor is, ha néha tényleg az idegeimre tudott menni. Tudott alkalmazkodni a hirtelen helyzetekhez és az is tetszett, hogy nem számított neki, hogy idegesítették a többiek, mindig vissza tudott vágni. Az tehát biztos, hogy a csípős oldala egy pozitívum volt a karakterek közötti beszélgetéseknél is. 
Jace: Férfi főszereplőnk karakterét egyszerűen utáltam a filmben és sajnos a sorozatban is. El nem hiszem, hogy a filmbe, hogy tudtak egy ilyen lúdpofájú, esküszöm, maximum egy vaddisznó tenyésztésére alkalmas hülye gyereket főszerepbe rakni. Ő volt a film egyik legeslegnagyobb hibája, már csak ezért is utálom azt a "műalkotásnak" nem nevezhető valamit.. Na, nem mintha a sorozatban jobb színész lenne. Á, dehogy! Minek is fáradni azzal, hogy egy a karakterhez megfelelő színészt válasszanak ki? Az luxus kérem szépen. Mondjuk az igaz, hogy Dominic Sherwood alapból nem rossz színész, de Jace szerepére? Rémálmomban sem őt választanám. És ez most nem a rajongók ellen irányul, mert tudom, hogy viszont nagyon sokan szeretik Jamie-t és Dom-ot is, viszont én nem bírom egyszerűen megérteni, hogy miért őket választották. Na, meg Dom-nál az a haj, ami a sorozatban van. Esküszöm, mintha egy felmosórongy lenne a fején. Netalántán ő az, aki forgatás után takarítani szokott? Mert, az biztos, hogy az a haj, csak erre használható fel. Na, de kissé elkalandoztam... 
Túljutva a borzalmas Jace-t alakító színészeken, ugorjunk egyből a könyvbeli szőke hajú hercegünkre. Nekem maga a karakter jelleme tetszett. itt a regénybélire gondolok Szerettem, hogy mindig kimondta, amit gondolt, habár voltak helyzetek, amikor kissé túlságosan is arrogáns meg bunkó volt és ilyenkor szívem szerint jól fejbe is vertem volna egy péklapáttal, (de ez akkor nyilván ugyanúgy igaz Clary-re is) de összességében nem volt rossz főszereplő. 

Forrás: x

Alec: A sorozatban Matt tökéletesen alakítja a karakterét, ő volt az egyik, olyan tényező, ami miatt hajlandó voltam eltekinteni a sok hülyeségtől, amit a készítők összehoztak. Valamint ő az egyik olyan szereplő, akit végig bírtam a könyv során. Mogorva és néha túlságosan is szabályszerető, de emellett bármit megtenne azokért a személyekért, akiket szeret. Szegényke Clary-vel is csak azért volt szemét a történetben, mert féltékeny volt arra, hogy felforgatta az addig nyugalmasan élt életüket. Pedig legfőképpen Alec-nek volt már szüksége arra, hogy kicsit megrázzák és végre egy picit ő is önző lehessen és elkezdhessen magára is gondolni. Izzy korbácsa mellett neki volt, amúgy a legjobb fegyvere, már szerintem. Imádom az íjász fiúkat, szívesen hagynám, hogy Alec tanítson nekem pár trükköt. kár, hogy más kapuban játszik, mert amúgy azonnal rávetném magam :D Magnussal lassacskán alakulgat a kapcsolatuk, a következő részekben több szerepet kérek mindkettejüknek! Valamint érik az ideje annak is, hogy a megkezdett Bane krónikákat is olvassam tovább. 
Simon: Ő a másik olyan tényező Alec mellett, pontosabb az ő színésze a sorozatban az a másik tényező, ami miatt hajlandó voltam végignézni az első évadot. Ugyanis Alberto (Simon színésze a sorozatban) valami eszméletlenül cuki pofa! <3 Nagyon jól alakította a rá szabott karaktert és habár a könyvben Simon nem tett rám olyan nagy hatást, a sorozatban pont ennek az ellenkezője történt. 

Külön nem írnám ki, de ahogy fentebb említettem Magnus is az egyik kedvenc karaktereim közé tartozik, egyszerűen imádom azt a pasit! :D Meg persze a Magnus&Alec páros is közel van a szívemhez. <3 De például Clary&Jace párosa is imádnivaló volt ebben a kötetben. Kár, hogy aztán az a csúnya vég belerondított a képbe... 

Összesítve: 
Büszke vagyok magamra, hogy végül is sikeresen teljesítettem a könyv elolvasását, és még a film múltbeli rossz élménye sem tudta elvenni a regény varázsát. Tetszett a cselekményszál, az árnyvadász világ felépítése, a szereplők, az alvilági lények... Élvezhető volt, szerintem ezután újra fogom olvasni a sorozatot, mert most megint árnyvadász lázban égek. :D
Kinek ajánlanám? Azoknak molyoknak, akik szeretik a fordulatos, akciódús fantasyket, romantikus műveket, valamint azoknak, akik esetleg még nem olvasták. (Habár erősen kétlem, hogy sok jelentkező lenne.)



Borító: 5/5* Direkt raktam amúgy be a legújabb borítót, ugyanis ezzel teljesen szerelembe estem! Ezért tehát a projektre hozott értékelésemben két legyet ütnék egy csapásra és az ehavi Promágus kupát is rögtön teljesíteném így. A májusi hónap témája ugyanis a (Ne) ítélj a borító alapján volt, és szerintem nem is kell magyaráznom, hogy miért a Csontvárost választottam. Habár a regény többi borítója nem igazán tetszik, de az új kiadásé nagyon gyönyörű, imádom nézegetni! <3
Történet: 5/5 Örültem a meglepetésként ért élménynek, hamarosan újraolvasom a a többi részt is! 
Kedvenc szereplők: Church, Magnus, Alec, 
Kedvenc jelenet: Minden olyan jelenet, amiben Alec és Jace viccelődnek egymással. Malec jelenetek. 
Negatívum: Simon gyenge személyisége.


Extra borítómustra:

Angliai borító 

Kínai borító


Francia borító

Itáliai borító

Japán borító



Spanyol és Latin Amerikai borító


Lengyel borító


           
forrás: x


***
Idézetek a könyvből:

"– Mi ez? – robbant ki belőle, miközben Claryről a társaira pillantott, mintha ők tudnák, hogy került oda. 
– Egy lány – mondta Jace, aki lassan összeszedte magát. – Nyilván láttál már lányokat, Alec. A húgod, Isabelle is lány."

"– Jézusom! – kiáltotta Luke. 
– Á, igazából csak én vagyok – mondta Simon. – Bár már többen mondták, hogy elképesztő, mennyire hasonlítunk."

"– Sajnos, Rév Asszonya, én maradtam az én egyetlen igaz szerelmem. 
Dorothea erre harsányan felnevetett. – Legalább – mondta – nem kell tartanod a visszautasítástól, Jace Wayland. 
– Nem feltétlenül van így. Időnként nemet mondok magamnak, hogy érdekesebb legyen."

"– Eljött hozzád egy a Néma Testvérek közül. Hodge küldött, hogy ébresszelek fel. Igazából felajánlotta, hogy ő maga jön, de ha már hajnali öt van, gondoltam, kevésbé rágsz be, ha valami szépet látsz. 
– Mármint téged? 
– Mi mást?"

"– Tetszik a buli? 
(…) 
– Valaminek a tiszteletére rendezted? 
– A macskám születésnapja van. 
– Ó! – Clary megint körülnézett. – És hol van a macskád? 
Magnus Bane komoly tekintettel egyenesedett ki. – Nem tudom. Megszökött."

"– És ha lennének rajtam tetoválások? – kérdezte Clary. – Akkor használhatnám őket? 
– Nem – vágta rá dühösen Jace. – A Jelek csak egy része a dolognak. Vannak vizsgák, próbák, különböző képzettségi szintek. Ami azt illeti, ne nyúlj egyik fegyveremhez sem az engedélyem nélkül. 
– Hát akkor ugrott a tervem, hogy az összeset eladom az eBay-en – mormogta Clary. 
– Eladod a hol
Clary nyájasan a fiúra mosolygott. – Egy mitikus hely, ami hatalmas varázserővel bír."