2015. szeptember 27., vasárnap

Pushing the Limits Popcorn Scene

3

Sziasztok! :) Tudom az utóbbi időben nem nagyon voltam elérhető itt a blogon, mivel a suli és minden egyéb más nagyon leköt, ezért hátköznapokon nem is tudok egy rendes értékelést sem összehozni, így hétvégén viszont igyekszem behozni a lemaradásomat! ;) Ma egy Pushing the Limits extrával készültem nektek aminek az angol verzióját ITT olvashatjátok! A fordítást köszönöm szépen még egyszer @Pandalánynak!

* * *



Ezek a fejezetek a már megjelent Pushing the Limits részei voltak és közvetlenül a temetős jelenet után kaptak volna helyet Echo és Noah között. Lila Echo legjobb barátnője és Beth & Isaiah Noah legjobb barátai. Abszolút imádom ezt a jelenetet és megszakadt a szívem, hogy ki kellett vágnom. Az volt a probléma vele, hogy nem készítettem hozzá konfliktust vagy szituációt,ami továbbvitte volna a történetet.
Ebben a jelenetben Echo annak az éjjelnek az emlékdarabkáival foglalkozik, amiket eddig elfojtott magában. Tehát, amikor ennek az első írását készítettem, Noah vetett egy pillantást Echo aktájára, nem a sajátjára a lány hipnózisos kezelése alatt.



Echo
A meleg tavaszi nap sütötte a bőrömet. Különösen szeretettem ezeket az édes kis csókokat a karomon, és a bőrömet, amit a nap fénye szinte évek óta nem ért. „Mit gondolsz,a normális tinédzserek miről gondolkodnak?”
Noah teste rázkódott a néma nevetéstől alattam. „Ki mondta,hogy mi nem vagyunk normálisak?”
Egy régi csarnok egyik hátsó díványán feküdtünk (itt nem vagyok benne biztos,hogy pontosan hol is vannak épp). Hazáig követett a temetőből és az autómat a felhajtón hagytam, szándékosan eltorlaszolva az apám útját a garázsba.
A gyomrom fel-alá ugrált, amikor beléptünk a nevelőszülei házába és megtaláltuk őket a konyhaasztalnál cigarettázva. Arra számítottam, hogy megbénulnak attól, hogy nyilvánvalóan kihagytuk az iskolát, de figyelmen kívül hagytak mindkettőnket.
„Noah, a vitánk középpontjában az mappáink és az emlékeim elvesztése áll. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a normálisak földjére a mi vízumkérelmünket elutasítják. A határokat sem léphetjük át.”
Noah az ujjait fel-le ütögette a karomon. Meglepődtem,hogy ha ő a hegeimen gondolkodott, akkor mindig megérintette őket, különösen a középen kiemelkedőt.
„Nem tudom.”, motyogta. „Azt hiszem, a normális tinédzserek arról gondolkodnak, amiről mi: bulik, iskola, egymással való lefekvésről, aktákról.”
Ujjaival abbahagyta a karom ütögetését.
Nem hall engem?”Normális tinédzserek nem beszélgetnek aktákról.”
Felült, magával húzva engem is, a játékos viselkedése eltűnt. „Beszélnünk kell.”
„Oké.” Megsemmisültem, de rendben. Komolysága rettegéssel töltött el.
A hajamra koncentrált, amit a vállaim mögé igazított. „Belenéztem az aktádba.”
A torkom összeszorult és megpróbáltam ellökni magam tőle, de ő nem engedte. „Nem tehetem, Noah. Nem tehetem. Nem akarom tudni. Végeztem. Nem érdekel többé, hogy mi van az aktámban. Az anyukám átélt egy depresszív mániás időszakot és az apám elhagyott.” A kezemet lecsúsztattam a hegemen. „A legnehezebb, hogy minél inkább próbálok emlékezni, annál inkább rémálommá válik. Nem alszom többé, Noah. És miért? Hogy kitaláljam, hogy mindenki elhagyott? Mi történne, ha kiderülne, hogy a bátyám is cserbenhagyott?”
És nem tudnám kezelni. Valakinek szeretnie kellene engem ahhoz, hogy ne süllyedjek lejjebb, és Aires volt az egyetlen, aki nekem maradt. A kezem a számhoz ért, mielőtt menekülhettem volna a sírás elől. Noah elveszítette a szüleit, a szüleit, akik szerették őt, és ő becsmérli azt a rendszert, ami elszakította őt az öccseitől. Milyen jogon sírok előtte? Semmilyen jogon.
Becsukta a szemét és cirógatta a hajamat. „Lépjél vissza egyet, bébi.” Újra kinyitotta a szemeit és azokkal a sötétbarna szemeivel az enyémre bámult. „Borzalmas volt az elmúlt 24 órád, de ez nem azt jelenti, hogy fel kellene adnod.”
Már nyitottam a számat, hogy tiltakozzak, de a kezét a számra tette. Folytatta, „Nem tudom, hogy mi történt közted és a mamád között, de azt tudom, hogy az apád miért ennyire nagyon feszült és azt hiszem, hogy neked is tudnod kell.”
De nem tudhattam meg. El akartam felejteni mindent, ami velem történt. „Normális akarok lenni, Noah. Nem lehetnénk csak normálisak?”
Noah a tarkóját dörzsölgette és az ülésen való hátracsúszás lehetőségét fontolgatta. Balról kikerültem a korhadt fapadot és a korlátra támaszkodtam. Ő a lábaival hintázott és a térdei között összekulcsolta a kezeit. „Mi a franc az a normális?Ha engem kérdezel, akkor a normális egy anya és egy apa, egy otthon és két kistestvér. Ha visszakapnám az öcséimet, akkor közelebb lennék a normálishoz, mint amennyire most vagyok, de soha nem lennék újra normális.”
And I guess that’s the part that stank and the part relaxation therapy proved to me
És gyanítom, hogy ennek a része a bűz (Itt fogalmam sincs, mire gondol az írónő, mert más szót erre nem találtam) és a relaxációs terápia, ami megvéd. Ha emlékeznék a múltamra, nem változna semmi. Aires továbbra is halott lenne. Az anyám ugyanúgy megtámadott volna és örökre kívülálló lenne az életemből és az apám mindig Ashleyt választaná helyettem. „Komolyan. Végeztem a terápiával és az aktámmal.” És az apámmal és mindenki mással. „Lehetnénk egy pár az akták nélkül? Kölcsönönzhetnénk ki filmet és ehetnénk popcornt vagy rendelhetnénk pizzát vagy kocsikázhatnánk,miközben zenét hallgatunk és élvezzük egymás társaságát, vagy minden azok körül az akták körül forog?”
Noah ajkai vékonnyá préselődtek és a szemei elsötétültek. Minden izma megfeszült, egy nagy állatra emlékeztetett, ami épp a zsákmányát cserkészi be. „Ezt gondolod rólunk?Azt gondolod, hogy én egyedül azért gondoskodom rólad, hogy segíts nekem hozzáférni azokhoz az aktákhoz?”
A fény egy kicsit a halántékomat érte. Ez egy hosszú nap és éj volt és most már még hosszabbnak tűnt. Emlékek és gondolatok és beszélgetések kavarogtak a fejemben, egyszerre követelve maguknak figyelmet. Miért nem lehetne minden egyszerű? „Nem.”
Talpra állt, a padlón fel-alá járkálva, vagy nem hallgatta a válaszomat, vagy nem vett róla tudomást. „Elmehettem volna az aktámért, Echo, de nem, a tiédért mentem és te nem is akartad tudni, hogy mi áll benne. Van fogalmad róla, hogy mit nem adnék az aktáimért?”
A szám összehúztam és a torkom kiszáradt. „Mondtam, hogy a tiédért menj először.”
„És nekem hallgatnom kellett volna rád. Mi a fene?Annyira rohadtul közel voltál és feladtad.„
Megrázta a fejét. „ És én feladtam az egyetlen esélyemet, hogy kitaláljam, hogyan oldjuk fel a távoltartási végzést a mamád és közted és te sosem akartad ezt tudni.”
Kifújtam a levegőt a mellkasomból és egyszer csak az asztal felborult. „Mi?” A számmal aprókat lélegeztem, de a tüdőm többet akart. Istenem, levegőre volt szükségem. Miután becsuktam a szemem, minden forgott velem – mint egy sötét farsangi felvonulás.
„Echo?Echo, bébi, levegőre van szükséged. Sajnálom, bébi. Nekem kellett volna…a fenébe, sajnálom.” Noah körülfont a kezeivel és letett a padra. A térdén ringatott, lassan mozgatva, amíg a kezével a hajamat fésülte. Igaz bocsánatkérést suttogott, mialatt szorosan tartott, egyszer-egyszer megcsókolva a hajamat. Lassan a bocsánatkérései átfordultak gyengéd bátorító szavakká, úgymint „minden rendben lesz.” Ez volt az egyetlen pillanat,amikor rájöttem, hogy szorosan magamhoz szorítottam a pólója elejét és a vállai így egyszerűen átáztak a könnyeimtől. A testem erősebben rázkódott, amikor rádöbbentem,hogy nem tudok leállni, és hogy a világom súlya alatt végül összetörök.
Noah
A popcornt betettem a mikróba, két percre beállítva, és reméltem, hogy gyorsabban elkészül. Echo belemerült a régi filmekbe a TV-ben az alagsorban és Beth megígérte, hogy kedves lesz vele…igen, nem bíztam Bethben. Echoval tekintetében nem, most nem.
Csengettek. Végre egy jó dolog. Echo normális akar lenni, akkor normális lesz. Filmek, popcorn, pizza és minden buta dolog, amit csak akar. Kivettem a pénztárcámat a hátsó zsebemből és ajtót nyitottam. A pizzafutár helyett szomorú kék szemek és szőke haj állt előttem.
„Menj az útból, Rómeó.” Lila félretolt engem egy vászontáskával a kezében és egyenesen a konyhába sétált. „Minden, amit tenned kellett volna, az volt, hogy elmész vele a temetőbe és egyben tartod őt, amíg a suli tart. Mi volt valójában, ami ennyire durván kiborította?Gyerünk!Elmehetnél kocsikázni. Hozz neki jégkrémet.”
When all else failed, would it have killed you to make out with her?” Ha minden más csődöt mond, …(nem tudom ezt itt értelmezni egészen :/)
„Nem emlékszem, hogy behívtalak volna. „ Vagy hogy elmondtam volna, hol lakom.Még mindig tartottam a bejárati ajtót és másodszor is kinyitottam, amikor a kifutófiú állt a verandán négy pizzával. „Kettőt rendeltem.”
A srác felkapott egy cetlit a tetejéről. „Igen, haver, csak néhány lány telefonált és hozzáadott még kettőt.”
Ha lehetőség adódik, egyszer majd megfojtom Betht. Kivettem a pénzt a pénztárcámból és kicseréltem a pizzákra.
„Beth!Vonszold ide fel a fenekedet!”
Lila fenekével meglökte a hűtőszekrényt, amíg a táskájából kipakolt és betette oda a dolgokat. „Komolyan.” Folytatta, mintha semmit nem szóltam volna. „Mit gondolsz, jó ötlet volt Echónak a mamájáról mesélni?Oh, várj. Nem volt az. Gondolkodás nélkül dührohamot kaptál, mivel te egy nagy, erős pasi vagy és ha az élet nem az általad képzelt úton halad, akkor úgy dobálózol a szavakkal, mintha nagy kövek lennének. Ősember.”
A mikró pityegett, amikor Beth halk léptei a lépcsőn egyre hangosabbak lettek. A pizzát az asztalra tettem. „Mit csinálsz itt és honnan a francból tudsz Echo anyukájáról?”
Lila bevágta a hűtőszekrény ajtaját. „A legjobb barátja vagyok, te idióta, és néhány buta, érthetetlen okból kifolyólag ő beléd van zúgva és lehetőséget ad neked, hogy seggfej legyél. Nos, hova bújtattad el?A mosdóba?”
„Az alagsorba.” És végszóként Beth kinyitotta az alagsor ajtaját.
„Honnan tudtad, hogy beszéltem Echónak a mamájáról?” Kérdeztem ismét.
„Médium vagyok. Írt nekem, te hülye.”
Kinyitottam a mikró ajtaját és a popcornt egy tálba öntöttem. Beth alig tett két lépést a konyhában. „Mi a franc ez?”
A fenébe. Csupán három percre hagytam ott lenn Betht és fogalma sincs róla, hogy ez mit jelent nekem. „Popcorn.”
„Nem, nem ez. Ez!” A kezét Lila felé lendítette a levegőben.
A francba, csak fognom kellene Echót és elfutni. “Lila – Beth. Beth – Lila.”
„Örülök a szerencsének”, mondta Lila, a hangja azonban elárulta, hogy valójában nem.
Beth továbbra is Lila felé mutatott a levegőben. „Nézd Noah, ez az, amiért nem avattalak be. Miután elkezded etetni őket, körülvesznek, and then bring other strays along with them (itt ez nem volt világos)
Lila összefonta a karjait a mellkasa előtt. „Mi a baj, sötétség királya? Valaki áthúzta ma a számításaidat?”
Beth szemei kikerekedtek és tett egy lépést Lila felé. Popcornnal a kezemben kettejük közé csúsztam. „Elég!”
De nem volt ez elég. Beth megfogott egy maréknyi popcornt és Lila arcába dobta. A világ egy másodpercre megfagyott, mialatt Lila folyamatosan csak pislogott és aztán Lila kiköpött a szájából egy darab popcornt. „Halott vagy.”
„Gyerünk, bálkirálynő!”. Beth megindult Lila felé, de csak belém ütközött és a másik oldalamról pedig Lila csapkodott felé.
„A fenébe!” A popcornt az asztalra dobtam, az egyik kezemet Beth köré fontam és az emelet felé löktem. A kezeivel és lábaival a levegőben hadonászott.
„Hagyjál menni!” sikította Beth.
„Igen, hagyd a kis lotyót!”, ordította Lila.
„Elég!”, kiabáltam olyan hangosan, hogy a poharak a mosogatóban összerázkódtak. Mindkét lány megnyugodott.
Betht az emeletre vittem és rábámultam. „Vagy összeszeded magad, vagy az estét az emeleten töltheted. És ha az alagsorban töltöd az estét, akkor fogd a pizzát, és adj húsz dolcsit.”
Átható pillantással Lila felé fordultam. „És Te.” Lila szemei fémesen izzottak, arra emlékeztetve engem, hogy egész nap nem tudtam Echonak segíteni. „Menj, vigyázz rá.”
Lila még egyszer megpróbált kiengesztelni engem a szemeivel, mielőtt a válla megmozdultak felém és lement a lépcsőn. Beth ugyanezzel a nézéssel próbálkozott,mint Lila, de nem működött, legalábbis nálam. Bethnek mindig csak a szája jár. „Soha nem lehetsz az igazi neki.”
„Az vagyok. Ezt gondolom, Beth, ha nem tudsz viselkedni, akkor pedig maradj távol az alagsortól. Echo világa kifordult magából és én eltoltam ma délután. Meg kellett tennem érte.” Olyan közel volt hozzá, hogy megtegye. Ez jellemző rám, gyakran csinálom az emberekkel az életemben.
Beth kényelmetlenül mozgolódott. „Ő valóban sokat jelent neked, ugye?”
Egyszerűen csak bámultam rá. Hogy válaszolhatnék neki úgy, hogy ne mutassam ki, mennyire szeretem Echot? Minden részem fáj, ha neki is fáj?
Beth felkapta a pizzát. „Viselkedni fogok, Noah, de nem fizetek.”
***
Négy pizza, egy csomó Coke-termék, három tál popcorn, egy vödör tésztás süti, Echo már nem nézett ki összetörtnek, de kimerült. Mi épp két csajos film közül néztük a másodikat. Nem értettem. Hogy a fenébe tudnak az ilyen filmek felvidítani egy lányt?Az első film végén a lány meghalt és most a legjobb barátja egészsége is leromlott. Mi a franc van?
Egy részem féltékenyen duzzogott. Lila betáncolt a házba és megvigasztalta Echót, mindent megadva neki, amire szüksége van. Ebben a percben tudtam, mi a jó film neki, előszedve a sütis tésztát és egy unalmas lánnyal való beszélgetést, ami Echót mosolygósabbá tenne, mint az megnyerő Betht, de úgy gondoltam, hogy azt hiszem Beth megjátszotta csak ezt a kedvességet. És ami legjobban idegesített, az az volt, hogy Echo milyen elégedetten ölelkezett Lilával. Azt akartam, hogy rám is ilyen békésen nézzen.
Isaiah az ágyon feküdt Bethvel és kérdően pillantott rám, amíg a síró Beth haját simogatta. Megemeltem az egyik szemöldökömet és megvontam az egyik vállamat. Semmi értelme nincs annak, amit a lányok műveltek,de ha ez Echót boldoggá teszi, akkor megteszem érte egész éjjel.
Az út három negyede, ami az életem leghosszabb filmjén át tartott, Echo sajnálkozva nézett rám és a fejét a vállamon pihentette, mialatt fogta Lila kezét. Körülfogtam a kezemmel és adtam egy puszit a fejére. Szerencsétlenül azt gondoltam, hogy nekem nagyobb szükségem van rá, mint neki rám. Közelem húztam magamhoz és beszívtam mennyei illatát. Meg akartam őt érteni. Sajnáltam. Sajnálom.
Beletúrtam egy kézzel a hajamba, amíg végre véget ért a második film és megvitattuk a pró és kontra érveket egy sör mellett. Ma este Echo mellett akartam lenni, nem egyedül. Echo néha iszik.
Even got blitzed on occasion, de nem érzem, hogy ő rá lenne hangolódva. Hibáztatna vajon, mer nekem lenne hozzá kedvem? Mivel nem vagyok biztos benne, hogy kibírnék még egy ilyen filmet.
Lila hitetlenkedve nézett Echóra.”Alszik.”, suttogta.
Ebben a pillanatban a testem megdermedt, megijedtem, hogy bármelyik mozdulatommal felébresztem. Lila csigalassúsággal vette el magáról Echo kezét, szemlátomást ugyanaz volt a félelme,mint nekem. A félelme átváltozott mély gondolkodásba és idegességbe. „Hazaviszem magammal. Felhívtam és hagytam egy üzenetet Ashleynek, hogy az éjszakát hol tölti.” A tekintetünk találkozott. „Nem gondoltam volna, hogy Echo képes volt szembemenni vele tudva, hogy ő tudta, hogy a város körül sétált.”
Értem. Én még mindig nem tudom úgy tekinteni, hogy Echo kinn van az apjával a gödörből, de ő nem tud kijönni, ma este nem tudja biztosan.
Lila mélyet sóhajtott. „Bízhatok benned vele kapcsolatban?”
„Igen.”
Lila egy darabig rám meredt, mielőtt bólintott. „Mindenesetre nem is vagy annyira rossz.”


Vélemények:

3 megjegyzés: