2015. november 29., vasárnap

Ava Dellaira: Kedves halottak!

0

Szerző: Ava Dellaira
Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 296
Besorolás: ifjúsági, LMBT, levelek, romantikus, zene
Sorozat: -
Fordító: Sóvágó Katalin
ISBN: 9789635399666

Fülszöveg:

Néha azok a legjobb levelek, amelyekre nincs is válasz. 
Egy angol házi feladattal kezdődik: írj levelet egy halottnak, mindegy, kinek. Laurel Kurt Cobaint választja, mert Kurt fiatalon halt meg, csakúgy, mint May, Laurel nővére, így talán megért egy kicsit abból, hogy Laurel min megy keresztül. Laurel nemsokára egyre több halottnak ír levelet – Janis Joplinnak, Heath Ledgernek, River Phoenixnek, Amelia Earhartnek, szinte abba sem bírja hagyni. Megírja nekik, mi történik az új középiskolában, és hogyan hullott szét May halála után a családja. 
De akármennyit segítenek is neki a levelek, nem tarthatja örökre távol magától az igazi életet. Múltjának kísértetei nem férnek bele az írott sorokba, és Laurelnek szembe kell néznie a gyermekkor lezárulásával, az imádott testvér elvesztésének fájdalmával és a felismeréssel, hogy egyedül mi formálhatjuk a sorsunkat.


* * *

Köszönöm a recenziós példányt a Ciceró Kiadónak!


Igazából pár hete már kiolvastam a könyvet, csak kellett egy kis idő, amíg ez az egész leülepedett. A regényre először a Libri könyvesboltjában akadtam rá. A borító rögtön megtetszett és a fülszöveg elolvasása után már nagyon birizgálta a fantáziámat a történet is. Miután megkaptam, sajnos nem tudtam rögtön elkezdeni, mert arra az időszakomra minden összejött és az olvasás nem nagyon fért bele a napi teendőim közé. Amikor végül lebetegedtem és rájöttem, hogy most semmi akadálya annak, hogy elkezdjem olvasni, így is tettem.

Bevallom az is benne volt a pakliban, hogy nem igazán akartam elkezdeni. Valahogy nem jött a hangulatom ahhoz, hogy most ilyen témában olvassak, mert a kedvenc műfajomtól - a  fantasy-tól - elég messze áll. Viszont mindenhonnan azt hallottam, hogy ez mennyire jó könyv és hú meg há, szóval végül is erőt vettem magamon és neki kezdtem.


A fülszövegből ugye az már kiderül, hogy egy lányról, - Laurel-ről - szól az egész történet. Most kezdené el a középiskolát, de közben csak a nővére halála utáni űrt próbálja valahogy pótolni. Egy új iskolába megy ahol nem ismeri senki, hogy ne is kérdezősködjenek arról, hogy hogy és miként halt meg a nővére pár hónappal ezelőtt. Ő persze tudja a választ, de ha elmondaná akkor mindenki megutálná, ezért is hagyja ott a régi életét és próbál egy újat kezdeni. A terv beválik. Új barátokat szerez és a szerelem is kezdi megtalálni egy különös srác személyében. May-t azonban nem tudja, és nem is akarja elfelejteni, ezért amikor a tanár azt adja házi feladatnak, hogy írjanak egy levelet egy már halott embernek, Laurel olyannyira beleéli magát, hogy nem csak egy, hanem egyszerre több halott embernek is írni kezd, melyben elmeséli az életét, reménykedve, hogy valami tanáccsal szolgálhatnak neki. 

Nem is tudom leírni, hogy mennyire örülök, hogy nem voltam olyan hülye és végül is nekiálltam elolvasni. De tényleg. Ez a könyv egy igazi gyönyörű történetet tartalmaz arról, hogy milyen nehéz is elveszteni valaki olyat akit mindennél jobban szerettünk. Szinte érezni lehetett Laurel fájdalmát a lapok közül, és persze a reményt, hogy egyszer majd túl tud lépni a bűntudaton ami kínozza, és fogva tartja May halála óta. A "kedves" írónő, konkrétan szétcincálta aztán újra összeragasztotta a szívemet minden egyes oldal után. És azért ez a könyv sem 50 oldalas volt, szóval...  Az, hogy May elvesztésével kezdődött a történet, de pontosan nem is tudtuk, hogy mi történt, csak azt, hogy meghalt, engem nagyon szíven ütött. Nekem két testvérem is van, akikkel néha veszekedni meg nyúzni szoktuk egymást, de akkor is. Szerintem el sem tudnám képzelni, hogy milyen lenne nélkülük az életem. Szóval igen. Nem mondhatnám azt Laurel-nek, hogy tudom min mész keresztül, mert nem tudom, és remélhetőleg egy hamar nem is fogom megtudni. Ilyen fiatalon éri egy ilyen nagy trauma, és még a szüleivel sem tud beszélni róla, mert az anyja elköltözött, az apja meg soha nem beszél róla, és ha Laurel fel is hozza a témát, akkor vagy sír, vagy próbálja visszatartani, hogy ne hogy elkezdjen. 

Ez volt talán az ami egyáltalán nem tetszett nekem. Az, hogy a szüleivel nem tud egy ilyen mértékű problémáról beszélni, csak azért mert mindkettőjüknek fáj, azon én elég mérges lettem. Mert igen nem tudom, hogy milyen az, ha egy gyerek veszti el a testvérét, és milyen az, ha egy szülő, de abban biztos vagyok, hogy nem ez a normális viselkedés. Meg kéne beszélniük egymás között akkor is ha fáj, akkor is ha elváltak, és akkor is, ha nem akarják. Mert a gyereknek erre van szüksége. És 
elvileg a szülőknek a gyereküket kéne maguk elé helyezniük bármilyen helyzet is legyen. 


Szóval igen, talán ez volt az egyetlen olyan dolog ami nekem személy szerint nem tetszett, de ez teljesen szubjektív, nehogy valaki ezen akadjon fel.

A szereplők közül a kedvencem az Natalie és Hannah párosa volt, akik legjobb barátnők és kicsit többek is egymásnak. Amint meglátták Laurel-t be is fogadták, kedvesen viselkedtek vele, és soha nem kérdezték őt a múltjáról, habár tudták, hogy mi történt vele. Laurel anyja volt, akit igazán nem kedveltem, az okokat fentebb leírtam, de röviden és tömören a viselkedése miatt. Habár a könyv végére kicsit összeszedte magát, akkor kezdtem megenyhülni felé. Sky nem az a rosszfiús típus akire én igazán bukni szoktam, de akkor is nagyon édes volt Laureller, végig drukkoltam nekik. És hát persze Laurel is a kedvenc szereplőim listájának élén áll, legfőképpen amiatt, mert ilyen sokáig kitartott, és soha nem adta fel. Mert nem csak May-el történtek rossz dolgok, ellenkezőleg. Laurel-nek is van egy-két titka még a tarsolyában azon kívül, hogy tudja hogyan halt meg May. Csak mivel a a szülei nem igazán figyelnek rá, és az egyetlen aki tudta meghalt, nincs olyan sok választási lehetőség, mint hogy Laurel magába fojtja, ezeket a nem igazán szép dolgokat.  Nagyon sajnáltam szegényt, viszont annak örültem, hogy kapni fog segítséget, mert tényleg nem egészséges dolog, hogy magába fojtotta ezeket a dolgokat.

És kinek ajánlom? Mindenkinek aki nem olvasta még a könyvet. Azt nem ígérhetem meg, hogy tetszeni is fog, de azt igen, hogy egész életedben emlékezni fogsz rá, mert ha egy könyv ennyire összetudja törni, aztán meg is ragasztani a szívedet akkor biztos, hogy egy életen át tartó helyet fog elfoglalni a szívedben. Velem ez történt.

Borító: 5/5* Imádom! Az angol borító talán egy picivel szebben néz ki, de ez is nagyon szép.
Történet: 5/5* Egész életen át tartó hatás, emlékeztek?
Kedvenc szereplő: Laurel, Natalie, Hannah, Sky
Kedvenc jelenet: Amikor Laurel felolvasta a May-hez írt verset.
Negatívum: Laurel anyukájának a viselkedése.


* * *
Idézetek a könyvből:


"Az igazság minden esetben gyönyörű. Még akkor is, ha ijesztő vagy rossz. Azért szép, mert igaz. És ami igaz, az ragyog. Az igazságban jobban megismered magad."

"Nincs rosszabb annál, amikor valaki, akinek szeretnie kellett volna bennünket, csak úgy elmegy."

"Nem az a baj, hogy sokat sírsz. Az a baj, hogy sírsz, és nem tudom, miért. És nem akarod elmondani. Nem hozhatom helyre."

"…az élet nem ilyen. Nem tudhatjuk, miből mi sül ki, akkor sem, ha mi helyesen csináltunk mindent. Az élet ellenszegül az embernek."

"Van az úgy, hogy mondunk dolgokat, de csak a csendet halljuk. Mintha magunkban sikoltottunk volna. Az pedig nagyon magányos érzés. De csak olyankor történik meg, ha nem igazán figyelünk oda. Ez azt jelenti, hogy még nem elég jó a hallásunk. Mert ahányszor megszólalunk, mindannyiszor van válasz. Maga a világ felel nekünk."

"– Miért van az, hogy bizonyos dolgokat nehezebb elveszíteni, mint a többieket? – kérdezte Mrs. Buster. 
– Hát természetesen a szeretet miatt – magyarázta elnéző fölénnyel Natalie. – Minél jobban szeretünk valamit, annál nehezebb elveszíteni. 
Jelentkeztem, mielőtt gondolkozhattam volna. 
– Úgy gondolom, ha olyasmit veszítünk el, ami ennyire közel áll hozzánk, az olyan, mintha magunkat veszítenénk el.(…)"





Vélemények:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése