2016. szeptember 18., vasárnap

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

0

Szerző: Jojo Moyes
Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 484
Besorolás: chick lit, filmadaptáció, romantikus
Fordító: Lányi Judit
ISBN: 9789632663852

Fülszöveg:

Louisa ​​Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes…
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?
„Igazán gyönyörű könyv. Nevettünk, mosolyogtunk és sírtunk, mint a kisgyerekek – egyszerűen muszáj elolvasni!” (Closer)
„Varázslatos és szívszorító. Olvasás közben vízálló szempillaspirál használata ajánlott.” (Marie Clarie)

***
Nagyon köszönöm szépen a recenziós példányomat 
a Cartaphilus Könyvkiadónak!

/Moly/Blog/Facebook/

Már nagyon régóta esedékes volt ennek a könyvnek az elolvasása számomra. Az utóbbi egy évben pedig, amióta híre ment, hogy filmet is fognak belőle forgatni, még inkább azon voltam, hogy minél hamarabb én is nekikezdhessek, hogy végre megtudjam, miért is szeretik az emberek annyira. Jelentem, a választ megkaptam a kérdésre, és ha tovább olvasol, akkor azt is meg tudod, hogy én milyen érzéseket is táplálok ez iránt a történet iránt...

Még mindig, ilyen hosszú idő elteltével is, egyszerűen képtelen vagyok úgy felidézni ezt a regényt, hogy ne öntenének el a jó és rossz érzések is egyaránt. Amikor elkezdtem olvasni, akkor igazándiból nem is tudtam, hogy mit várjak tőle. Mércét nem akartam állítani, mert arra gondoltam, hogy mi lesz, ha annyira rossz lesz, hogy utálni fogom? Tuti, hogy egy világ omlott volna össze bennem azok után, hogy ennyi szépet hallottam róla. DE hála istennek, nem így lett. 

Egyszerűen szerelembe estem az első szótól az utolsóig. Esténként nem akartam letenni, mert állandóan a cselekményem, vagy a szereplőkön járt az agyam, szóval nem hazudok, amikor azt állítom, hogy reggelente, szinte zombi arccal botorkáltam kifelé az ágyból, hogy suliba menjek. De persze ilyenkor az iskola volt a legutolsó dolog, amire gondoltam.

Jojo Moyes hihetetlenül tud fogalmazni egyszerre gyönyörűen, de mégis viccesen. A könyv humorába csakúgy beleszerettem, mint a szépségébe. Az írónőnek meg van az az adottsága, hogy az egyik pillanatban úgy meg tud nevettetni, hogy szinte leesel a székről, a másikban pedig úgy meg tud siratni, hogy konkrétan nyálad, taknyod folyik mindenhova, - beleértbe saját magadat is. 

Kezdeném is akkor az egyik legjobb dologgal, amit imádtam a történetben; a szereplőkkel. 

Will egy gazdag, okos, jóképű pasi, akinek mindene meg van, beleértve ebbe egy szuper munkát és egy csodálatos barátnőt. Minden passzol az életében, ennél boldogabb már nem is lehetne. 
Aztán egyszer csak vége lesz. 
A balesete után lebénul, elveszti az állását, a barátnőjét és az egész életet, amit eddig sikerült neki kialakítania. Magába fordul és nem hajlandó senkivel kapcsolatot létesíteni. Úgy érzi, mindent elvesztett és már nincs miért élnie. Vajon tényleg nincs kiút a sötétségből?

Lou egy kedves, okos, vicces, jószívű lány, aki jelenleg állást keres magának, miután a jelenlegi munkahelyét hirtelen be kellett záratni. Így történik tehát, hogy elmegy állásinterjúra a Treynor házba, ahova végül is felveszik. A feladata az, hogy gondoznia kell Camille fiát, Will-t, aki mint tudjuk, mozgássérült lett a balesete miatt. Camille, - Will anyja azt szeretné, hogy Louisa segítsen neki megmutatni a fiának, hogy van miért érdemes élnie, és megbízza azzal a feladattal, hogy barátkozzon össze a férfival. Azt gondolnánk, hogy ennél egyszerűbb feladat nincs is, ugye? Pedig van. Még egy öszvért is hamarabb tudnánk rávenni arra, hogy tanuljon meg szaltózni, mint, hogy Will Traynor megfogadja azt a tanácsot, kedves legyen bárkivel. Azonban elhihetitek, hogy egy öszvérnek nincs valami kedves természete. Hát még Will-nek...

Mint láthatjátok, a kapcsolatuk nem indult valami fényesen. Will az első körökben hozzá sem szólt Lou-hoz, konkrétan láthatatlannak nézte. Szegény lány persze csak jót akart, de nem igazán tudta, hogy mit is kezdjen a helyzettel. Először próbált vele beszélgetést kezdeményezni, de persze ez nem igazán vált be. Ezután már kicsit felkészültebb lett és tudta, hogy Mr. Morgós Urasághoz nem érdemes szólni, mivel válaszul maximum valami idegesítő megjegyzést kaphat a ruhájára, vagy a túlzott kedvességére nézve. 

Nahát, a Will&Lou jelenetek valami eszméletlen cukik, és egyben viccesek voltak! Olyanokat tudnak beszólogatni egymásnak, hogy az fáj. Néha így konkrétan leestem az ágyról a párbeszédeiket olvasva. Nagyon humorosak és nagyon szerethetők. 

Még a könyv első felében található kissé bunkó beszólásai is tetszettek Mr. Morgós Uraságnak, habár néha jól fenékbe billentettem volna azért, ahogy Louiaa-val beszélt. Nem hibáztatom érte, hogy úgy viselkedett, de azért mégis. 

Persze, most biztos azt hiszitek, hogy az egész sztori ilyen sunsihe és happines dolog, de biztosíthatlak benneteket, hogy nem az. Van egy bizonyos oka annak, hogy a boldogságot ábrázoltam elsőnek az értékelésemben, ugyanis mint az elején olvashattátok, a Mielőtt megismertelek igen kusza érzelmeket váltott ki belőlem. Jókat és rosszakat egyaránt. A jók megvoltak, most tehát jöjjenek a "rosszabbak".

Belső monológ helye: 

A regény nehezen indul be, majd fokozatosan gyorsulnak fel a cselekmények és vele együtt a szereplők is. Főhőseinknek az idővel kell versenyt vívniuk és sajnos hamarosan kifutnak belőle. Igaz, hogy pár sikert elértek és voltak boldog pillanataik, de ahogy a mondás tartja, ha elfutsz a problémád elől, az még nem oldódik meg magától. 

A történet háromnegyedével én egész békességben éldegéltem addig, amíg el nem kezdtem olvasni az utolsó 50-60 oldalt. Azt mondogattam magamnak, hogy jó lesz ez, jó lesz ez, biztos nem az fog történni, amire én gondolok. Will nem lehet olyan hülye, hogy nem őt választja. De volt. 

Hölgyeim és Uraim, 
kiakadtam. Nagy k-val. 

Hogy én ezt mennyire nem hiszem el. Hogy lehet így vége egy könyvnek??!! De mégis, hogy a kaktuszleveles lóherébe történhet ilyen?!!? Jojo Moyes, hivatalosan is neked adom a "leggonoszabb írónőnek" járó díjat! Te most ezt mégis, hogy gondoltad, hogy csak így befejezed ezt a könyvet?? 
És ez az utolsó 50 oldal, meg mi a fészkes almás pite volt? 

Összetörtél, csúnyán megsirattál... Pedig én aztán nagyon reménykedtem abban, hogy nem lehetsz olyan gonosz, mint amennyire az értékelésekben leírtak téged. 

Végig sírtam az egészet és az volt a legrosszabb, hogy közben a metrón ültem és legalább 20 ember engem bámult, miközben az utolsó oldalakat olvastam. Az egyetlen ok amiért megbocsátok az az, hogy az utolsó Lou&Will  jelenet a szívemig hatolt, annyira szívszaggatóan édes volt. Na, meg Will levele! Azért is kapsz tőlem egy plusz pontot, de nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúszod! 

Így az értékelés végére rájöttem, hogy mennyi mindent nem írtam le, pedig fejben annyira szépen megterveztem, hogy mit fogok mondani. De nem aggódom, mert higgyetek nekem. Egy ilyen történetnél az én mondandóm semmit sem számít. Olvassátok és éljétek át ti is! Akkor majd rájöttök, hogy pontosan mit is hablatyoltam is össze nektek egy órán keresztül.

Életem legjobb és egyben legrosszabb olvasási élményét nyújtottad.
Egyszerre szerettem és gyűlöltem a könyvet.
Egyszerre nevettem és sírtam rajta. 
Valamint, egyszerre fogadtam meg és nem is, hogy örökké a szívemben fogom őrizni ennek a hihetetlenül gyönyörű történetnek az emlékét!

Két szó: hálásan köszönöm



Extra borítónézet:

A film tiszteletére új borítóval jelent itthon meg a regény, aminek én személy szerint nagyon örülök. Arra gondoltam tehát, hogy összegyűjtök nektek párat más országok borítóiból is, mivel ahogy elnéztem van pár nagyon ötletes és szép darab is.
Mindenkinek jó nézelődést kívánok!


Magyar régi



Magyar új





Német



Francia


Angol verzió1



Angol verzió2


Angol verzió3



Angol verzió4



Borító: 5/5* Szuper lett a filmes borító, Emilia és Sam nagyon édesen néznek ki rajta! <3
Történet: 5/5* Örök kedvenc marad!
Kedvenc szereplő: Will, Lou
Kedvenc jelenet: Az első csók jelenet, és persze Lou szülinapja, amikor Will odaadja neki a harisnyát.
Negatívum: Will döntésével sokáig nem voltam kibékülve, de beismerem, hogy valószínűleg én is ugyanígy gondolkodtam volna ebben a helyzetben.


***
Idézetek a könyvből:

"– Ez volt életem legjobb hat hónapja – mondtam. 
Hosszú csend következett. 
– Fura módon, Clark, az enyémnek is. 
És akkor, ott, meghasadt a szívem."

"Alig maradt valami, ami boldoggá tesz, de te azzá teszel!"

"Ne gondolj rám túl gyakran. Nem akarok úgy gondolni rád, hogy bömbölsz. Csak élj jól. 
 Csak élj. 
 Szeretlek."

"– Jól vagyok. Csak… 
Láttam a világos inggallérját, és kontrasztként a sötét zakóját. 
– Még nem akarok bemenni. Csak szeretnék itt ülni, úgy hogy ne kelljen arra gondolnom, hogy… Nagyot nyelt. 
Még a majdnem teljes sötétségben is látszott, hogy erőlködik. 
– Én csak…szeretnék csak egy férfi lenni, aki elment egy koncertre egy piros ruhás lánnyal. Csak még pár percig."

"– Néha, Clark, maga az egyetlen, amiért úgy érzem, érdemes felkelnem reggel."

"Úgyhogy csak öleltem. A karomban tartottam Will Traynort, volt pénzügyi csodagyereket, volt mélytengeri búvárt, sportembert, utazót, szeretőt. Szorosan átöleltem, és nem szóltam egy szót sem, de szavak nélkül elmondtam neki, hogy valaki szerette őt. Ó, de még mennyire szerette."











Vélemények:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése