2017. március 6., hétfő

Joss Stirling: Phoenix (Lélektársak #2)

0

Szerző: Joss Stirling
Kiadó: Manó Könyvek
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 314
Besorolás: ifjúsági, romantika
Fordító: Totth Gitta
ISBN: 9786155220968

Fülszöveg: 

A tizenhét éves Phoenix egy bűnözőkből álló savant banda tagja Londonban. Phoenix különleges adottsága, hogy képes mások agyát blokkolni, az időt „lefagyasztani”. Ezt a képességét zsebtolvajként kamatoztatja, amíg nem találkozik Yves Benedicttel. A fiúról azonban hamar kiderül, hogy nem csupán egy célpont …Ő a lélektársa, de az egymásra találás ezúttal sem egyszerű, mert a Közösség a hatalmában tartja Phoenix múltját, és a jövőjét is magának követeli. Vajon ők az erősebbek vagy a fiatalok közti kapocs?
Természetfeletti képességek, szövevényes kalandok, szerelem – a Lélektársak trilógia második része végre magyarul is!
                                                               ***
Prológus tagokkal már régebb óta próbálkozunk olvasási kihívásokkal, de valahogy sosem volt az igazi. Ezért gondoltunk egyet és létrehoztuk a Promágus kupát. Mostantól ahelyett, hogy egymásnak választanánk olvasmányt, csak egy témát sorsolunk ki, amelybe helytálló indoklással, kénye-kedve szerint beleilleszthet egy könyvet, a teljesítéshez pedig érveléssel együtt értékeli a könyvet.

A februári hónap témája a „Why so serious?” címet kapta, ide pedig mindenféle antihőssel, gonossz, megszállottal, őrült főszereplővel ellátott történetet vártunk. 

Én magam, azért is hoztam ezt a könyvet erre a hónapra, mivel körülbelül ez az egy volt, olyan amit olvastam is és gonosz főszereplő is volt benne. Aki mondjuk annyira nem volt az a tipikus "gonosz", de a történetben mégis egyértelműen a negatív szerepet tölti be. Ő pedig nem lenne már, mint a bűnözőkből álló savant Közösség vezetője, aki Phoenix apja és egyben vezetője is volt. Ő használta fel arra a lánya lélektársi kötelékeit, hogy információkat szerezzen meg más savantokról. Az alatta álló embereket a Közösségben semmibe vette, zsarnokoskodott fölöttük, csak a saját jóléte érdekelte kezdettől fogva. 
Szóval én ezek miatt a negatív tulajdonságok, viselkedés miatt választottam őt, mint a hónap témájában is említett "gonosz" szereplőt.

                                                            ***
A legfontosabb okom, amiért belekezdtem ebbe a könyvbe az volt, hogy a Lélektársak sorozat első része nagyon nagy kedvencemmé vált, még amikor anno olvastam. Annak az elolvasására is egyik romantika rajongó bloggertársam vett rá (igen, ez te lennél Timi :D) és, hát meg kell mondjam, nem bántam meg, hogy belekezdtem mivel nagyon cuki kis sztori volt. Ehhez hasonlóra számítottam a második részben, plusz a tapasztalatom is az súgja, hogy ez is egy olyan sorozat lesz, (remélhetőleg) aminek a részek előrehaladtával egyre jobb és jobb lesz a színvonala.
A sztori, egy Phoenix nevű lányról szól, aki a képességének segítségével igazán ügyes kis tolvajjá vált egy úgynevezett "közösségben", ahol hozzá hasonló savantokkal él együtt. Egy sikertelen rablás következtében ismerkedik meg a lélektársával, Yvessel, aki szintén egy a hírhedten jóképű és eszes Benedict fivérek közül.


Először persze a kettejük kapcsolata se valami fényes alapokra épül, de szép lassan egymásba szeretnek. Ezzel azonban egy probléma van. A közösség, amely fogva tartja Phoenix-et, nem akarják csak úgy elengedni az egyik legjobb eszközüket a kezük közül. 
Na nem mintha egy Benedict fiút olyan könnyen meg lehetne félemlíteni...
Nagyon örültem neki, hogy Yves is sorra került és megtalálta a lélektársát. Habár Phoenixxel teljes ellentétei egymásnak, szerintem emiatt is illettek még jobban össze. Mondhatni kiegészítették egymást.
Szóval én nagyon is osztottam Yves véleményét, miszerint, aki kitalálta ezt az egész lélektársas dolgot, annak teljesen igaza volt, mivel nem olyan párt adott nekik, amilyet akartak, hanem olyat amilyenre szükségünk volt. 
Maga a történet nagyon tetszett. Kellőképpen volt vicces, izgalmas és romantikus. (Néhány helyen már túlzottan is... :D) De azért valljuk be. A Forbidden elolvasása után elég ramaty állapatban voltam, szinte semmi életkedvem nem volt semmihez. Se könyvhöz, se sorozathoz, (ami ugye nálan elég nagy szó) ezért is jött az az elhatározásom, hogy nekem most valami cukros, nyálas romantikus regényt kéne olvasnom, ami egész biztosan kirángat ebből a zombi állapotomból. 
Azt azért szögezzük le, hogy erre a könyvre nem igaz mindaz, amit feljebb említettem. Egyáltalán nem volt nyálas, szóval ha netalántán emiatt habozol fölötte már egy ideje, akkor ne tedd! A romantika kellő mennyiségben nyilvánvalóan szerepel benne, de nem azon az idegesítő, nyálás módon, mint egyes tini regényekben. Azért is jellemzem kb. mindenhol a cuki szóval a sztorit, mert egyszerűen tényleg csak ezt tudom rá mondani. A szereplők meg úgy unblock az egész történet cuki volt. Pont. :D
Ha már a szereplőknél tartunk, akkor beszéljünk egy kicsit róluk is.
Főszereplőnk, Phoenix szerintem egy igazán talpraesett, bátor és okos lány. Habár sajnáltam amiatt, hogy ilyen körülmények között kellett felnőnie abban a borzalmas Közösségben, de még így is nagyon jó személyiséggel rendelkező szereplő lett, aminek én külön örültem. Az külön tetszett és egyben szívszorító is olt, hogy sosem akart senkit bántani, vagy magával húzni a bűnözőkkel teli világába és, habár még alig ismerte a sztori elején Yvest, amikor megtudta, hogy ő  a lélektársa, akkor nemhogy azt kérte volna tőle, hogy 'jaj, ments ki innen', hanem inkább (szerintem is jogosan) eltaszította magától, hogy ezáltal se kelljen neki szenvednie. Mondjuk ez Yvesnek annyira nem tetszett, de ez már egy másik kérdés... xD


Ha már Yvesnél tartunk... Nekem már az első könyv alatt is felkeltette a figyelmemet, ez a csupaszív kocka Superman, aki konkrétan az ész a családban. 18 éves, csakúgy, mint Phoenix és már az egyetemre készül, valami 'nem tudom én, hogy kell kiejteni' jellegű szakra. Pontosan ehhezl kapcsolódón találkoznak először Phee-vel, egy előadáson Londonban, ahová a lány azért téved be, hogy meglopja a Benedict fiút. Na igen, elég vicces lesz a sztori, amikor kiderül, hogy a csaj képességei nem, hogy hatnának Yvesre, de a srác még a lélektársa is, aki viszont nem nézi olyan jó szemmel, hogy a társa egy igen ügyes kis tolvaj. 
Az is érdekes volt amúgy, hogy az első kötethez képest, amikor Zed megtalálta a lélektársát ő körülbelül ilyen teljes kitörő lelkesedéssel, szinte már fanatikusan ment a lány után, hogy elmondja neki, míg Yves, semmi ilyen reakciót nem produkált, tökre nyugodtan fogadta a helyzetet. Ebből is látszik, hogy habár testvérek mennyire is különböznek egymástól. 
Összesítve:
Egy nagyon jó kis könyvet olvashattam, volt ebben minden: romantika, humor, izgalom, visszatérések... Az első könyvhöz képest szerintem hozta a kellő szintet, a főszereplők nagyon édesek voltak együtt, mind amikor veszekedtek, meg amikor meg voltak a maguk cuki romantikus pillanataik. Elsősorban azoknak ajánlanám a könyvet, akik az első részt szerették, valamint azoknak, akik egy kis kikapcsolódásra vágynak egy-egy komolyabb olvasmányuk után. Engem teljesen kikapcsolt, örülök, hogy folytattam végre a sorozatot, imádom a Benedict tesókat, valamint nagyon várom már, hogy Victornak vajon ki lesz a párja. Habár a harmadik könyv végén az írónő elhúzta előttem a mézesmadzagot, de szeretnék most már egy rendes tervet látni a kezeim között. :D

Borító: 5/5 
Történet: 5/5
Kedvenc momentumok: Amikor a lányok hazamentek, azokban az ocsmány ruhákban és a fiúktól kérdezték meg, hogy mi a véleményük róluk.
Kedvenc szereplők: Yves, Phoenix
Negatívum:

***
Idézetek a könyvből:


"Még a legnagyobb zseniknek sem sikerül mindig minden… Einstein például egész életében nem talált egy jó fodrászt."

"− Na, leáll a forgalom, ha kimegyünk ebben az utcára? Mit gondolsz, Zed? 
− Tömegkatasztrófa lesz, baby! (…)
− (…) Ha tényleg van még ezekből a brutál cuccokból, felhívom az ízlésrendőrséget, vagy jövő karácsonykor ruhástól felfüggesztelek a fára dísznek."

"A döbbenettől csak pislogni bírtam, és önkéntelenül is Zedet kerestem a tömegben. Azt nem bírtam volna elhinni róla, hogy egyedül hagyja Skyt egy ilyen szituban. Őt már nehezebb volt kiszúrni, de azért sikerült: a dobok mögött ült hatalmas álszakállal, rikító virágmintás ingben, és… és… fehér frottírzokniban meg barna műbőr szandálban."

"Yves nem engedett. 
– De, igenis kell! Hogy tudd! Nagyon boldog vagyok, hogy velem vagy. Aki minket, lélektársakat megalkotott, igazán okosan talált ki mindent. Nem olyan párt ad mellénk, akit akarunk, hanem olyat akire szükségünk van."

"– Szevasz Einstein, látom végre csak sikerült rátalálnod a bűvös egyenletre. Xav feje bukkant elő az öccse mögül. 
– Ja, Phee egyenlő Yves a köbön. Én is szoktam ám okos dolgokon törni a fejem. Na, mit szóltok? A szőke lány elhúzta a száját. 
– Ez elég gyenge volt, hol itt a poén? 
– Juj, Sky! Ne legyél már ilyen kegyetlen. De értelek, Zed a köbön nekem is sok lenne…"

"Senki sem maga választja meg a lélektársát (…)."


Vélemények:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése