2017. június 16., péntek

Diana Gabaldon: Outlander - Az idegen (Outlander #1)

0

Szerző: Diana Gabaldon
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 910
Besorolás: időutazás, történelmi, romantikus
Fordító: Farkas Veronika

Fülszöveg: 


1945-öt írunk. Claire Randall, a volt hadiápolónő éppen a második nászútját tölti a férjével a háború után. Egészen addig, míg óvatlanul keresztül nem sétál a brit szigetek rengeteg ősi kőkörének egyikén. Hirtelen „sassenach” válik belőle, vagyis idegen – a háborútól és portyázó klánoktól sújtott Skót Felföldön Urunk… 1743. évében.
Számára ismeretlen erők visszasodorták az időben. Claire olyan intrikák és veszedelmek között találja magát, amelyek az életét veszélyeztetik… és összetörhetik a szívét. Mert találkozik Jamie Fraserrel, egy lovagias ifjú harcossal, és innentől úgy érzi, kettészakítja a hűség és a szenvedély, amely a két teljesen különböző férfihoz köti két egymással összeegyeztethetetlen életben.
„Magával ragadó és szívmelengető… pazarul idézi meg a skót vidéket és történelmet.” – PUBLISHERS WEEKLY
„Gabaldon született történetmesélő.” – LOS ANGELES DAILY NEWS

***


Mit ne mondjak, nehéz szülés volt ez a könyv. Na, nem azért, mert olyan unalmas lett volna, hanem mert r*hadt hosszú volt! Esküszöm szerintem az Outlander vezeti eddig az olyan olvasott könyveim listáját, ami majdnem 1000 oldalas volt. Jó, ha nem is majdnem 1000, de azért több, mint 900 oldal, ami nem semmi. Főleg, ha az ember elsőre egy helyből szeretné elolvasni az egészet, mint azt én akartam... Hát nem jött össze. Két óra olvasás után egyszerűen nem bírtam tovább muszáj volt letennem és pihennem egy kicsit különben ott haltam volna meg a fotelemben... :D Az még oké, hogy van olyan barátnőm, aki két óra alatt kiolvas egy 300 oldalas könyvet, mert ha én is megerőltetném magam, akkor lehet nekem is menne. Na, de egy 900 oldalas vaskos könyvet, amit legtöbbször azért kellett letennem, mert már egy idő után olyan nehéz volt, hogy kiesett a kezemből? Második alkalommal amikor folytattam, már nem próbáltam egyhuzamban lenyomni az egészet a torkomon. Inkább olvastam heteken keresztül és akkor még magára a történetre is tudtam figyelni, ami valljuk be, nem ártott meg. 

Diana Gabaldon regénye már nagyon régóta csücsült a várólistámon. Be kell vallanom én magam nem szeretem se a történelmi könyveket, se a filmeket, se a sorozatokat. Ami kissé furcsa, mivel magával a történelemmel semmi bajom, (mint tantárgy) egy időben az is felmerült bennem, hogy régész legyek. Azonban az Outlander-nek, mégis sikerült ezen felül is, felkerülnie a várólistámra. Hogy miért? Kedves molyocskák ennek egyetlen egy oka van, mégpedig az, hogy megnéztem a könyvből készült adaptációt. 

Imádtam. A nővérem volt az elsősorban, aki megmutatta nekem és miután állandóan azt hallottam tőle, hogy ez 'mennyire jó' és 'kezd már el, tetszeni fog' egy idő után elegem lett és azt mondtam jó, belenézek aztán majd meglátjuk. Na, hát a belenézésből az lett, hogy körülbelül 4 nap alatt végignéztem az egész évadot és már ott sírtam a laptopom előtt a következőért. Már csak ismétlem magam, ha most belekezdek, hogy mennyire imádtam, úgyhogy nem teszem, helyette inkább a könyvre is rátérek és majd közben szerintem még a sorozatról is lesz szó, ha minden jól megy. 

A regény tehát azért került fel a várólistámra, mert a sorozat maga nagyon elnyerte a tetszésemet, ezért kíváncsi voltam, hogy vajon a könyv is ennyire jó lehet e. Tervezgettem is egy ideig, hogy na akkor most belekezdek, de valahogy sosem akart összejönni. általában ez van mindennel, amibe bele akarok kezdeni... Aztán végül is a megmentőm megint a Prológus lett, ugyanis közösen kitaláltuk, hogy a tematikus heteinken belül legyen már egy történelmi hét, mivel annyi sok jó történelmi könyv van, amiket szeretünk. Kapva az alkalmon gyorsan be is biztosítottam magamnak, hogy akkor most erre a projektre én elolvasom az Outlander-t, ami, mint látjátok sikerült is. 

Nem tudom, hogy közületek mennyien is ismeritek Jamie&Claire sztoriját, úgyhogy azért egy kis összegzést írok arról, hogy miről is szól pontosan a történet. 
A könyv cselekményszála 1945-ben (vagyis az ottani jelenben) veszi fel a vonalat. Főszereplőnk Claire Randall, aki a háború alatt hadiápolónőként dolgozott, jelenleg férjével készül második nászútjukra. Elutaznak a Brit-szigetekre, hogy pihenéssel tölthessenek még pár hetet, mielőtt a férje újra munkába állna. Egészen addig minden a normális kerékvágásban megy, amíg aztán Claire véletlenül vissza nem utazik az időben 1743-ba, a Skót Felföldre. Itt persze azonnal bajba is keveredik, majd találkozik egy fiatal skót férfival Jamie-vel, aki a könyv során szintén nagy szerepet fog játszani Claire életében, mivel egymásba szeretnek. 

Maga a történet kissé lassan indult be az elején, és mivel én már láttam belőle a sorozatot, ezért mindig azt vártam, hogy mikor fog végre Claire visszamenni a múltba, mivel konkrétan onnantól kezdve kezd el maga a cselekmény is láthatóan beindulni. Valahogy a Frank (Claire férje) és Claire szál nem nyerte el a tetszésemet. A sorozatban nagyon jó színészek játszották őket, ott még a kémia is megvolt, de a könyvben valahogy Frank karaktere sutább volt, mint az adaptációban. Szempont kérdése ez is, mert ahogy olvastam mások meg azt mondják, hogy a könyvben sokkal "színesebbek" a szereplők. Hát... kinek mi. 

A kissé laposabb kezdés mellett, a múltba utazástól kezdve beindultak a szálak, habár még így is volt pár rész, ami kissé unalmasabb volt számomra vagy azért, mert már a sorozatból ismertem, vagy mert számomra az írónő túlságosan részletesen írt le egy-egy dolgot, ami nyilván szükséges volt (egy időutazós könyvet minden kétséges kizáróan nehéz megírni, mivel jelen esetben két teljesen különböző kort kellett úgy megjelenítenie, hogy az a valóságot is tükrözze) csak néha már unalmas volt, mert ennyire jól nem ismerem a történelmet (plusz nem is érdekel), hogy minden kis apró dolgot tudjak róla. 

Diana mindent szépen, logikusan, valósághoz hűen leírt, egy szavam sem lehet az ellen, hogy keveset dolgozott volna azért, hogy ez a könyv megszülethessen. A cselekményszál mellett a másik nagy kedvenc dolog a regényben, maguk a szereplők voltak. Mindegyikük nagyon jól fel volt építve, csakis értelmes és szerethető karaktereket sikerült létrehoznia. legalább is a két főszereplőben 



Claire: Egy nagyon céltudatos, racionális, talpraesett, nem picsogó nőszemély, aki a hihetetlen dolgok ellenére amik vele történtek, még mindig képes volt értelmes döntéseket hozni és hála a jó istennek, nem azon siránkozott, hogy hogy tudna minél előbb hazajutni, hanem elfogadta a helyzetét, még akkor is, ha szemmel láthatóan kényelmetlen volt neki. Miért nem lehet minden könyves női karaktert ez alapján megalkotni? Sok hajtépéstől kímélnének meg, az biztos. Ahogy feljebb említettem a Frankkel való kapcsolata a könyvben annyira nem tetszett, nekem Frank túl suta volt. A sorozatban sem volt azonban olyan nagy szám, egyszerűen csak szerintem ott azért tetszett jobban, mert Tobias Menzies valami hihetetlenül jól alakította a rá kiosztott szerepek(et). Emellett a Jamie&Claire párost teljes szívemből imádtam, mind a könyvben, mind a sorozatban. Annyira tökéletesek voltak egymásnak, hogy az már tényleg a sors keze volt, hogy Claire pont abban az időben, pont mellette kötött ki. Imádtam a közös jeleneteiket főleg a nászéjszakájuk volt nagyon vicces. Az a rész a sorozatban és a regényben is nagyon jól meg volt csinálva. 
Jamie: Szívemnek egyetlen elrablója... legalább is jelenleg :D Egyszerűen oda meg vissza vagyok a skót pasikért! <3 Főleg Jamie-ért. Sam Heughan pedig a legtökéletesebb Jamie volt, akit valaha is találhattak volna. Az, ahogy kinéz, plusz az az akcentus... Instant szívroham, ahányszor csak meghallom/meglátom. Imádtam, hogy mind a könyvben, mind a sorozatban olyan kis félénk volt Clair közelében, de ennek ellenére is mindig megvédte. A nászéjszakás jelenetnél pedig azt hittem meghalok olyan édesek voltak együtt, na meg amikor a visszafelé úton bevallotta Clair-nek, hogy még szűz... Esküszöm, kell valakinek ennél tökéletesebb pasi? Tud harcolni, jól néz ki, nincs eltelve magától, konkrétan azonnal halált okoz az, amikor beszélni kezd, mert az akcentusa előjön... Én akarok ilyen pasit. Azonnali hatállyal repülök Skóciába... :D

Voltak még olyan dolgok a könyvben amiket szerettem, de nem beszéltem róla és persze olyanok is, amiket utáltam, de róluk szintén nem beszéltem. Sajnos ebben s történetben az a "baj", hogy minden kapcsolódik mindenhez, ezért most ha elkezdem itt kitaglalni mindazt, amit még le szerettem volna írni, akkor elspoilerezem az egész könyvet, ami azoknak nyilván nem lesz jó, akik még nem olvasták. Ezért inkább maradok amellett, hogy akit érdekel a spoileres véleményem, az bármikor írhat nekem molyon, facebookon és akkor privátban leírom. :) És akkor amiatt sem kell aggódnom, hogy valakinek meg elrontottam az élményét. 

Összességében:  
Rajongok a könyvért majdnem ugyanannyira, mint a sorozatért. Tetszett a cselekményszál, jók voltak a szereplők, maga az írónő stílusa is tetszett, még akkor is, ha néhány helyen untatott a sztori. Azoknak ajánlom elolvasásra, akik szeretik a drámát, romantikát, kalandregényeket, valamint azoknak, akik szeretik a történelmi témájú történeteket és azoknak is akik nem. Mivel lehet pont ez a könyv lesz az, ami megszeretteti őket veled. Velem megtörtént. 


Borító: 5/4 Egy-egy másik külföldi borító nekem személy szerint jobban tetszik, de a magyar se olyan szörnyű. 
Történet: 5/5* Új kedvencet avattam! 
Kedvenc szereplők: Jamie, Claire, Murtagh 
Kedvenc jelenetek: A nászéjszaka
Negatívum: Az eleje kissé lassan indult be. + Black Jack Randall 


***
Idézetek a könyvből: 

"– Mi baja van szegény gyermeknek? – követelt magyarázatot Jamietől. – Baleset érte? 
 – Nem, csak hozzám jött feleségül – felelte Jamie, – de nyugodtan hívja ezt balesetnek."

"– Én el tudom viselni a fájdalmat – mondta halkan –, de a tiédet nem bírnám. Ahhoz nincs elég erőm."

"A humorérzékkel rendelkező szadisták nagyon veszélyesek."

"– Nem te vagy az első lány, akit megcsókoltam – mondta lágyan. – De esküszöm, te leszel az utolsó."

"A szívem a tiéd, mióta először megláttalak, és a két kezed között tartva a lelkem és a testem vigyáztál rám."

"Amikor kinyitotta a száját, felsóhajtott, és hosszú szája mosolyra görbült, és a pillantása találkozott az enyémmel. Némán felvontam a szemöldököm. 
– Ó, igen, sassenach – válaszolta kicsit szomorúan. 
– Az urad vagyok… és te az enyém. Úgy tűnik nem birtokolhatom a lelked anélkül, hogy el ne veszíteném a sajátom."





Vélemények:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése